Nos véget ért a blogom. Sajnos úgy jártam vele mint a klipben Alice bácsi. (Ilyen nevet egy férfiembernek....) Nem tudok angolul, de így látom. Kettészakadtam miatta és ezt nem láttam előre. Veszélyes dolog. Igazából csak egy valaki lehetek. Az igazi ember, nem a virtuálember. A mászkálást természetesen folytatom, de immár egy emberként nem szétszakadva. És bárkinek szívesen el is mesélem hol járok majd. Örülök, hogy tudtam jó pillanatokat vele szerezni másoknak. Az mindig jó. Úgy néz ki, hogy az első bejegyzésben megfogalmazott célt is sikerül teljesíteni a közeljövőben. Szóval ha úgy nézem volt értelme. Drága áron.

 Tervezőm segíts! -kiabálta a sárga robot a csillagok háborújában. Kétnapos túra ezen az oldalon majdnem az istenkáromlás fogalma. No de itt én vagyok a tervező. Akkor meg dobjuk a sarokba a szabályokat!

A túrakörnek szerveztem ezt a kétnapos kirándulást, ugyanis minden félévben szervezünk egy ottalvós kirándulást. Ha ilyet csinál az ember, arra kell gondolni, hogy könnyű legyen a terep, mert sokan vagyunk és a szervező alföldi J, ne legyen messze a fővárostól, mert csak két napos és ebben az oda és visszaút is benne van. No meg a legfontosabb, hogy szép legyen. Gyakorlatilag adta magát Hollókő és a Cserhát. 

Előjel természetesen volt elég. Akkora hidegfront, mint fél Ojrópa meg szél meg eső meg hó… Pásztó előtt el is kezdett szemerkélni, de onnantól nem láttunk vizet többet csak a vaddisznódagonyákban. Reisz Banderasz jön egy sörrel, mert valótlan volt a jóslata. Pásztón szálltunk át és csakhamar szóba álltunk a helyiekkel: Héló ég a villanykaró! Egy helyi fazon a nádat égette az út mellett, de elbambult. A kanócoszlopot meg benőtte valami futógaz, amely lángrakapott… Szerencsére a gaz magától elaludt, és megmaradt vicces jelenetnek, nem komolynak. 

Pásztón már jártam nyáron, és tetszett. Mostanra is tartogatott meglepetést. Mit csinál az emberfia, ha várni kell egy órát a buszra? Hát sört vesz! Nagy lelkesedésben bementünk egy pékboltba, mert csak annyit láttunk belőle az előre elképzelt delírium mámorában, hogy bolt. Aztán visszafogott a lelkesedés a kakaós csigák láttán. De nini! A sarokban Palóc világos sör kukucskált! Meg is vettük az egész bolt sörkészletét. Mind a kettőt. J Még nem mertem meginni, mert ilyenek vannak ráírva, hogy „nemzetközi arany diploma” és nincs kukoricadara az összetevők közt. Ehhez alkalom kell, nem primitív májaskenyéres-hápés túra. Das ist ein Unikum! Riszpekt Balassagyarmat Jószív utca! 

Nos egy másik bolt kínálta nagyipari árpakóla után a buszra is felültünk, majd miután végig utaztuk a kis utakon a kis falvakat, megérkeztünk a szállásra Cserhátszentivánra. Elbúcsúztunk a buszsofőrtől, de még aznap kétszer intettünk egymásnak. 

Lecuccolás után rögtön elindultunk Hollókő felé, ugyanis éppen délre futottunk be. Roppantul csinos falu Szentiván. Gigavilágbéke a köbön. Rendes kis hegyek, de azért nem azok árnyékában, csönd, nyugi, és tér. A Dobogó-tető felé vettük az irányt. A jelzés néhol nem volt látható, de a kozmoszból fogtunk jeleket is, amik segítenek néha. A térképért lusta voltam benyúlni a tatyóba. Egyszer egy mongúz riadt meg épp mellettünk a susnyában. El is értük a hegytetőt, a jól ismert földmérőtorony volt rajta. Itt egy másik csoport miatt utoljára mentem föl, hogy egyedül legyek. Nagy szél volt. Nos a Cserhát szele nincs akkora mint a Börzsönyé, de azért megpróbált megdolgoztatni ez is. Felületem van, súlyom csekély, de most nem tudtam ráfeküdni. Panoráma is kafa volt. Ezeket mindig jó helyre rakták. 

Hollókőnek vettük az irányt és közben az óriáshangyákra meg az óriás hangyavárakra csodálkztunk rá. Jó megnőttek. Meg ami nekem volt kész katasztrófa! Vízipókok olyan négyszázötven méter magasan a vaddisznó-dzsakuzzikban. Hogy kerültek ezek a földieim ide? Ahogy egyre mentünk lefelé lassan megláttuk Hollókő várát is. De mi a manó! Rücskös nyomok, magas fürge zaj, krosszmotor? Nem, láncfűrész. Végül is kéttémotor… 

Egy kis dombot megmászva elértük a várat. Fél négykor. Mikor zár? Fél négykor. Egyáltalán miért van belépő? Nagyon csinos vár. És milyen jó lehetne látni a toronyból. Fényképek, pózolás és irány a falu. Kicsit híján voltunk az elemózsiának, irány a bolt. Mikor értünk oda? Négykor. Mikor zár? Négykor. No comment. 

Régen úgy tíz éve voltam én itten. Nem igazán változott. Csak kicsit jobban kinyílt a csipám azóta. Így bátran merem állítani, hogy Hollóműkő. Mert ez az Ófalu, nem falu. Kirakat, béka a spirituszban, de semmiképp sem falu. A hírnévnek ára van. Oda az eredetiség. Szép fehér házak meg fatemplom, ahogy az ezerszer le van írva tankönyvekben, de ennyi. Egy faluban nincs ennyi étterem, kézművesüzlet, múzeum, meg fű az udvarban. Sehol egy sor borsó, retek, azért három tyúkot láttam. Meg egy kapáló és egy varró nénit. Az élet mesterséges kómában van. 

Vettem képeslapot is. Be is vágódtam a pénztároslánynál azzal a mondattal, hogy nem kérek zacskót, védjük a környezetet. Lelkesen rá is vágta: le kell csapni a pilácsot, mert ma van a Föld órája. Hát megkapta hogy hülye zöldek baromsága ez, semmit nem ér, rongyrázás. Igazam lett, mint kiderült utólag ugyanis nem látszott meg a fogyasztáson az akció. A probléma gyökere más, de láttam hogy a szeme is fakóbban csillogott. Hát az igazság néha fáj. Igazából a zacskógyártók sem állnak le miattam, de bazira nem szeretem azt a fajta „namajdmostjólmegmentjükaFöldetegyóraalatt-típusú” rongyrázást. Mea Culpa. 

Hollókőről a kéktúra útvonalán mentünk immár visszafelé Felsőtold irányába. Hatalmas legelőn át vitt az út szelíd hegyek közt. Nagyon tetszett. Rájöttem, hogy ez jobban tetszik, mint a Velencei-hegység. Az egy kis hegység kis térbe zsúfolva. Ez kis hegység nagy téren szétnyúlva és a hollókői kosztümös turistákon és különbuszokon kívül egy nagy ékszerdoboza az országnak. No1 hegység. 

Felsőtoldon már reggel jártunk. Ez is szép hely, csak az a szökőkút ne lenne. Hárommedencés kaszkádos (mint az esküvői torta) szökőkút, tetején domború lengeruhás korsóshölggyel. Ez nem palócfíling. Azért ez a falu már falu volt. Miért Toldi Toldi? Hát mert toldi! Állítólag. Szóval itt teremnek az erős emberek. 

Felsőtold után jött Alsótold. Szintén jó kis tetszetős falu. Kellett már a fényvisszaverős mellény, de napnyugtával sikerült visszaérni Cserhátszentivánra hogy egy jó adag jóféle babgulyást megegyünk. Éhes túrásoknak jó tanács: a marha marhalassan fől meg. Annál jobban esik. 

Másnap gyönyörű napra ébredtünk. Nem viselt meg az óraátállítás, de nehezen keltünk fel. A házigazda ajánlotta, hogy ne menjünk el Ecsegre, mert nincs ott vár, hanem kerüljünk meg egy hegyet arrafelé menet. Mamutalakú hegyet. 

Lent egy régi betonmedence romjai voltak találhatók. Először azt hittem patakszabályozási műtárgy, de kiderült hogy valaha 24 fokos gyógyvíz volt benne, amiben élénk fürdőélet volt, úgy hetven éve. Az a fránya balneológia… 

Ezután a falu fölötti dombon levő kilátóra mentünk fel. Természetesen a kökényesen át miért is ne alapon. Egyre jobban megszerettem Cserhátszentivánt a kis zöldtetős tornyával. Ez a valami, nem Hollókő. 

Ecseg felé mentünk, hogy megkerüljük a hegyet. Többször átmentünk a patakon, bámészkodtunk. Sajnos az árvíz komoly lehetett, mert szakadt nejlonzsákok lengedeztek a benyúló fákon. Meg akadt fazék, meg ruha… Azért mindent nem kell az árvízre kenni.

Egy forráshoz érve egy kis gülüszemű tarka állatka teppedt a hideg vízben. Foltos szalamandra. Tök cuki volt. Mint a gőtéink a Tiszában csak tarkább és mérgező. Továbbállva a patakon kis duzzasztók, majd egy vízimalom következett. Emlékhelye egy egyszerűbb világnak, egy egyszerűbb embernek. Innen már gyakorlatilag visszafelé mentünk egy másik patakmederben. Hála nekem ugyanis erre vittem a bandát az út helyett, ami tök unalmas lett volna. Meredek falak közt folyt a patak, egzotikus látvány volt. Aztán megint másik patak, meg állítólag sámánház. A végén már erdő sem volt, csak nagy elnyúlt dombok. És a tetejéről csodaszép kilátás. Olyan, amit nem lehet elégszer fényképezni. Nem is kellett hála az akkuknak. Ide visszajönni kell és punktum. 

A faluban megint az árvízre utaló nyomok voltak, le voltak terhelve homokzsákkal az átereszek, foltozva a híd, kotorva a meder. „Azért a víz az úr…” 

Sajnos ez a túra véget ért, elmosogattunk, elbúcsúztunk, elmentünk. A Cserhát dolog viszont nem fog.

Tegnapelőtt a Balaton keleti medencéje környékén voltam egy egész napos szakmai kiránduláson.  Ez sem a városnézésről szólt, de a tanulság meglett. Gyakrabban kéne a Balatonra menni. Mostanában évente egyszer látom, akkor is szakmai dolog kapcsán. Úgy emlékszem rá hogy egy nagy szürke víz és nagy hullámok. Persze ez sem rossz deeee. Tegnapelőtt kék volt, és zöld, és teljesen tiszta. Nem kell világgá menni tiszta tóért. Szóval át kell értékelni a Balatonról gondoltakat, és fellendíteni a tóturizmust. Van miért!

Hollókő jön!

Megkésve bár, de törve nem...

A komáromi képeket most raktam fel, mert egy kicsit ügyeskednem kellett a géppel míg újra megtanultam használni a picasát. Ez időigényes vállalkozás egy magamfajtának, abból meg híján voltam mostanság. Szóval a képek:

https://picasaweb.google.com/101886237055960869009/Komarom?authkey=Gv1sRgCOegwqzItKqoEQ#

Tiszalök története

Egy szakmai szervezet által finanszírozott és rendezett kiránduláson vettem részt, mely célja a tiszalöki és a kesznyéteni vízerőművek voltak. Sajnos a gonosz árvíz miatt a kesznyéteni műtárgy megközelíthetetlen volt, így maradt Tiszalök.

Sokat nem szándékozok írni, ugyanis nem szakmai blogot csinálok hanem turistaszalámi-félét. Mindenkinek emészthetőt. Civilként is érdemes megnézni a Tiszán épült első vízerőművet, ugyanis nagyon esztétikus dologról van szó, azonfelül hogy roppant hasznos. És ez vitán felül áll, bizonyított dolog.

A Nagy-Kopasz hegy azaz a Tokaj fölé tornyosuló geológiai ojjektum is szépen látszik innen, így megkockáztatom hogy ez visszafelé is igaz. Nyáron várható egy második csúcskísérlet a tévétoronyba...

Az erőmű mellett egy arborétum található, amelyet állítólag be lehet három óra alatt járni úgy, hogy kétszer ugyanazt nem látja az emberfia. Majd egyszer. A gonosz vizesek ha már megerőszakolták a szőke Tiszát, csináltak egy mesterséges arborétumot... :)

Mivel erős szervezet amely szponzorálta a kiruccanásom, így meg is hívtam minket egy ebédre Tiszaújvárosba.

Nos iparváros: kockaházak, nagy kémények, nagy terek. Valahogy sikerült megtervezni a várost úgy, hogy egész élhetőnek tűnik a szabályos formák ellenére. Az hogy nincs zsúfoltság -rájöttem- roppant ügyesen manipulálja az ember érzékeit. Még egy frankó tavat is betettek a főtér mellé nagyon helyesen. Nem volt jelentős forgalom sem. Pedig itt nem túl régóta található város, komoly iparváros, panelváros. No igen, várost tervezni odafigyeléssel is lehet.

Ezeket a képeket megtartom magamnak, ugyanis szinte mind az erőműről szól. Ma szintén szakmai kirándulás a Balcsihoz, hétvégén Hollókő!

Az élet a legnagyobb rendező. Egy hete elhatároztam, hogy a hosszú hétvége egy napján elmegyek Komáromba. Párszor útbaesett már, a vasúthoz itt folyik a legközelebb a Duna, és a tatám is gyakran emlegeti mikor ott dolgozott. Tegnapelőtt mérték a világ egyik legnagyobb földrengését Japánban. Magyarországon Komáromban volt anno az egyik legnagyobb földrengés...

Szóval hétvégéhez képest korán keltem, és mentem Kelenföldre. Vicces volt, hogy egy elegáns francia család egy taxiból  kivágódva szaladt az összefújt piszkos aluljáróban, hogy elérjék a réldzsetet. Kíváncsi volnék adott-e vissza a sofőr. Elérték.

A vonaton a jegyvizsgáló szerint annyian voltak mint kb tíz éve, amikor mindenki Siófokra ment napfogyatkozást nézni. Biatorbágy után egy pocsolyánál három gólyát láttam!

Az állomás közvetlenül a Duna-parton van. Első lépéseim a vízmércéhez vittek, ami épp az állomás előtt van. 099. Egy IV. osztályú önjáró épp kikötésre készült mellettem. Milyen lehet 85 méteres vasat vezetni? Több megabájt inpút! Komárom igazi hajósváros. Tankhajók, bárkák, önjárók, tolók, vizirendőrség, hajógyár, két folyó, sok daru, meg mittomén még mi minden.

A kezdeti bámészkodás után in medias res módon a hídnak vettem az irányt, és irány a túlpart: Révkomárom avagy Öreg-Komárom. Ahogy átértem, megpillantottam a vízmércét. Nosza: 145? Nincsenek összhangban a mércék a két parton. Az országok sem... A tót mérce azért nem olyan praktikus, mert nincsenek a kétcentis csíkok közepe fecskefarkosan festve, igaz milliméter pontosan nem a mi dolgunk mérni. Szebb a magyar.

A város a kikötővel kezdődik. Az Erzsébet-híd után egy felnyitható híd következik, ami a hajógyár kikötőjéből kijövő hajók miatt olyan. A parton hatalmas Ganz gyártmányú daruk sorakoznak. A kikötő bejárata zárható nagy táblával, így nem éri árvíz.

Jobbra mentem a kikötő után, ugyanis ott láttam egy kéttornyú templomot. Épp a sétálóutca elején szépen fel vannak vázolva a komáromi erődrendszer elemei, itt kiokoskodtam, hogy jó irányba megyek. Azt észrevettem, hogy nagyon kipanelezték ezt a várost. Nem néz ki messziről szép városnak, közelről is csak a magja. A sétálóutcán szép kis kétszáz éves polgárházak vannak, szép színűek. Jókai-szobor, Klapka-szobor, Kossuth-tábla, magyar itt szinte minden. Csak a zászló nem.

A templom nagyon csúnya kívülről. Szürke is mállik is. Keletre tartottam, hogy lássam a Vágot. A folyó előtt egy erődbe botlottam. Társasházakat építettek köré, az egyik zombiház volt. Látogatni csak csoportosan lehet, de egy pici lyukon befényképeztem. Meg körbe. A város egyeteme is ideépült mellé. Jól eldugták, nagyon fiatal és csilivili épület.

Kis séta után elértem a Vágot. Ettem, és kíváncsi voltam mi van a közúti híd után. Megláttam onnan a szennyvíztisztítót. Gondoltam megnézem. Onnan a vasúti töltést láttam meg. Gondoltam az a híd se maradjon már ki. A vasúti híd felett kajakoztak, a töltésen bicajoztak, sétáltak. Visszafelé menet úgy gondoltam meg kell nézni egy sarkantyút. Milyen jól tettem! A tövében egy Koccintós petpalackot találtam! Olyat amit a Kiskunságon kotyvasztanak azért hogy a butábbak szétcsapják az agyukat. De ez külföldnek számít! Ráadásul a Vág a Kiskunság felé folyik! Vagy hozta a víz feljebbről, vagy valaki alapból idehozta a palackot. Mit keres itt? Örültem kicsit a kétes hírnevű földimnek, noha egyébként nincs jó véleményem róla.

Visszafelé elzavartam az összes kacsát a szennyvíztelep kiömlőjétől. Voltak vagy hatvanan. Rossz mikrósütő vajon hogy kerül ide? Továbbmentem délre a torkolat felé.

Hosszú betonút, ráértem gondolkodni. Szegény Vág. Elcsatolták tőlünk, jött egy lelkes tót nyelvújító, és gondolkozott. Mi legyen a neve? A kutyája meglátott egy kacsát (lehet magyar vizsla volt), megkergette, és azt ugatta "vah!" A nyelvújító a homlokához csapott: ezaz! Vah! Elküldte javaslatát Pozsonyba, kisorsolták, és főnyelvbiztos lett. Kitalálta hogy Pozsonyból Bratislava legyen, és a kedvencem, Iglóból Spisská Nová Ves. Ráértem gondolkodni. Majd eszükbe jut nekik egyszer hogy nevet aki utoljára nevet. Ahogy a Moby Dick énekli.

A torkolathoz nem tudtam eljutni, az osztrák benzinesek kerítése mögött van. A túloldalon két alak kincset keresett. Az egyik fémdetektorral tapogatott, a másik ásott. A kicsi lelkesen követte őket. Jó lett volna látni mit találtak.

A folyó után vissza a városba. A polgárházakon kívül a táblákat is megbámultam. Csokonaiho, Jókaiho ulica. Vajon hogy mondanák a nagy HO-HO-HO-Horgászt? HO-HO-HO-HorgászHO? A régi épületek szépek. Idézik azt a Komáromot, amelyről régen egy regényt olvastam, amikor fénykora volt a városnak. Nagyon szép a víztorony, mint egy bástya. Egy kocsma ajtaján barna fácánsör képe díszelgett. A bevásárlás után vissza is jöttem. Hát elég karamellás volt.

Úgy döntöttem eleget láttam, vár a másik Komárom. Visszafele Lehár szobrát és Szent István szobrát is lefényképeztem. Valahogy egy tót hős vagy király nem díszelgett sehol sem. Nincs?

Jókor mentem át a hídon, éppen rendőrök igazoltatták az autókat. Egy szlovák, két magyar rendszám. Véletlen? Egy gyári 251-es emzé! Véletlen? A híd alatt ukrán tolóhajó rodeózott. Egyszer lenne ennyi lóerőm...

Először amit meglát az ember a mi Komáromunkban a teszkó. Jelképes értékű. Egyenesen mentem ugyanis egy térképen az volt írva, hogy erőd van arra. Meg két másik irányba is, de háromfelé nem szakadhatok. Az Igmándi-erőd volt a cél.

Útközben főtér gyanús hely, a körforgalomnál. Építik, szép lesz. Itt is társasházakból van sok, de nagy a tér, ami jó. Találtam egy tavat, és egy szimpi útjelzőtáblát. Erre Giblaltár, arra Nordkapp. Honnan tudják hova akarok menni?

Megtaláltam az erődöt. Osztrák emlékmű az elesett testvérek emlékére. Hogyan építsünk erődöt: Keress egy dombot, ásd körbe, lesz egy árok. Falazd be az árok oldalát, vágj járatokat, és lyukakat a domb belsejébe. Hatásos recept: "nec arte, nec marte". Nagyon kellemes hely, a járatok sötétek, és jól megmaradt aránylag. Megtudtam itt fogják forgatni az Asterix 4-et.

Mivel már erődöt is láttam, úgy döntöttem irány a tó. Szép. Gyerekek betonépítményen a "kismacska" és a "nagymacska" figurákat próbálták. Amit valaha én is elemiben tesi órán a szekrénnyel. Egy srác görkorival olyan figurákat nyomott mint valami jégtáncos. Tök nyugis volt minden. Nyugisan visszamentem az állomásra, közben szorgalmasan fényképeztem, jól esett leülni a vonaton.

Képek hamarosan lesznek

Ha egy test elmozdul egy pontról a másikba, akkor munkát végzett. Ha egy bármilyen cikcakkos út megtétele után a test visszatér a kiindulási pontba akkor nem történik munkavégzés. Akkor miért vagyok éhes?

A túratársaságunk ma a Börzsöny célozta meg. Igen kiváló banda verődött össze egy igen kiváló napon egy igen kiváló túrára. Királyrétről indult a móka, ahol finom "forralt bort" lehet kapni. A meleg gyümölcsleves jobb megközelítés ugyanis meggyes íze erősen hajaz rá és a gyümölcslevestől sem rúgott be még senki, ahogy ettől a titkos recept alapján készült létől sem lehetne.

Még túra előtt terjengett az interneten egy diagram amin kemény menet volt várható, jelentem nem szabad mindig a számoknak hinni. A Nagy Hideg-hegy volt az első cél valami 864 méter magasan és odáig folyamatos emelkedéssel. Az első kilométereket nagyon drámai hangnemmel fűszerezve tettem meg, el vagyok szokva én ettől na! Szép napsütés, patakok, forrásház, sífelvonó, sok sírás, és felértünk. Fent rájöttem hogy ez nem volt olyan rossz. Sőt!

A Börzsöny igencsak felkúszott a képzeletbeni dobogóm tetejére. Nagyon tetszett a Hideg-hegy. Egy síközpont van odafenn sok irányba sífelvonóval és igazi hóágyúval. Ekkor láttam ilyen először, le is fényképezkedtem vele. A teraszon vígan ittam a barna sört, ami olcsóbb mint a szomszéd koliban, és úgy éreztem világbéke van. Süt a nap, hideg a sör, áll a levegő, semmi baj. Semmi rossz gondololat.

Elég nehéz volt felkászálódni, de sikerült. Itt tudtam meg, hogy tulajdonképpen a Börzsöny-vulkán kalderájának peremén van ez a hegy és a többi nagy hegy is ezen helyezkedik el. Például a Csóványos is. Látszott is a körvonal, a Csóványos meg meglepően közel van ide. Amikor ott jártam nagy tejföl vala, és nem is figyeltem ilyen céltudatosan a tájat. A sícentrum mellett nagyon profi meteorológiai állomás található, webkamerája is van. A síközpont büféjébe menetközben mikor visszavittem a poharat, megakadt a szemem egy madaras plakáton. Innen könnyen beazonosítottam az egy hete látott pirosságot: szalagos keresztcsőrű.

A csúcsról lefelé menet elértünk egy kereszthez és egy útjelzőtáblához. Itt világosodtam meg igazán. Egy éve is jártam itt és most sikerült összerakni a részleteket egy kerek egész Börzsönnyé. Negyedjére vagyok itt négy irányból. Lefelé vitt az utunk egyenesen a kráterbe! :)

Nagy kövek és alakzatok vannak mindenfelé az út mentén, nem győztem rácsodálkozni. Egy Kökorsónak nevezett sziklán le is heveredtünk, és napoztunk kicsit. Az Alföldön meg hóból van a világ. Az út mentén szépen kirajzolódott a hóhatár. Amit kitakart a szembehegy ott megmaradt, a többin elolvadt a hav. Fent volt tiszta, csík, lent hó. A hóból hóvirág bújt. Egy valamikori kisvasút töltésén vitt az út egy darabon.

Ismét visszamentünk a kráter peremére, ami persze kicsit hosszabb volt mint leírom, de kellemes séta volt felfelé. A Tax hegyet érintettük ezzel a mozdulattal. Ki ad ilyen neveket? Onnan végig lefelé kellett menni aminek már volt aki nagyon örült. Szabályosan élveztem minden lépést de a levegő szépen lassan hűlt.

Megint kereszt, és tábla és az egy éve ismert úton visszamentünk Királyrétre. Csoda nem történt, a meggyléből nem lett bor. 20 ezer méter egyenes és ezer méter emelkedés után nem fáradtam el igazán. Zergésedem?

Hétvégére ki lett hirdetve a pártunk gyűlésén: Szombaton irány a Pilis! Így is lett.

Éppen annyian gyülekeztünk reggel a koli aulájában hogy a hűtőben levő mindhárom sörnek gazdát tudtam volna szerezni magamat is beleértve.

HÉV-vel irány Szentendre, majd onnan Pilisszentlászló. Szentendrén voltam egyszer egy szakmámba vágó üzemben a város szélén, nem nyerte el igazán a tetszésem akkor. Most már busszal beljebb mentünk a városba, de még mindig nem érzem azt a vonzódást, noha állítólag nagyon szép meg minden... Nagyon tranzitváros jellege van, de a házak legtöbbjén békebeli tetőcserép. Majd egyszer Szentendre is lesz soron.

Pilisszentlászló csinos kis hegyi falu, zen buddhista templommal. Hódít a sok ezo-okosság. Ugye a Pilis a Föld szívcsakrája. Persze levegőből valóban hasonlít egy szív alakra a hegység de ehhez repülő kell, vagy térképi felmérés hogy megállapíthassuk. Kábé olyan ez a dolog mint hogy a sok ezer éves asztrológiai "tudományok" jelentéseibe ma már rutinszerűen a Plútó hatása is szerepel, noha jó ha száz éve tudjuk hogy "van". Meg kell élni a lámáknak is meg a táltosoknak is...

Szóval belevetettük magunkat a Pilisbe. Ködös szürke idő, sár, meg hófoltok, tehát kicsit fagyos is meg nem is. Úgy határoztunk, hogy Visegrádra a hosszabb 18 kilométeres úton megyünk, hátha a csakrában töltött idő jótékony hatással lesz tanulmányainkra. Télen egy erdőben igazából nem sok mindent lehet látni. Főleg ködben. Egy elágazás után tehát a kerülő felé mentünk. Talán egy nagy rét volt ami a fantáziámat megmozgatta egy tudományos megfigyeléssel: A talaj dimbes-dombos, de a fák teteje egy vonalban van. Ennek jelentősége lesz.

Szépen sétáltunk, voltak itt is görbe fák, ami a szélnek köszönhető, meg őzek is ugráltak és turul is repkedett fejünk fölött. Találgattuk mi lehet a v.h. rövidítés a térképen (kitaláltam: vendégház) és egyre jobban korgott a gyomrom. Egy tisztáson megálltunk falatozni ahol már majdnem megijedtünk hogy nincs jelzés de megtaláltam. Megettük a betevőt, és rájöttünk: ez az a rét ahol egyforma magasak a fák!

Olyan három kilométert mentünk "csak úgy" enyhe balratartással körbe, és fel sem tűnt hogy egy idő után nem láttuk a jelzést. Nehéz szavakban leírni az érzést, visszamentünk a hármas kereszteződéshez és irány a kéktúra jele. Ez volt a legrövidebb út Visegrád felé, és állítólag a legszebb is. Mély és meredek völgy mellett haladtuk, de a tejföl mindent eltakart.

Útközben megegyeztünk hogy nem megyünk fel a Nagyvillám-kilátóba, nincs értelme a köd miatt, de a várat megnézzük. Oda is értünk, pihentünk, ettünk, vettünk, irány a vár. A várba azonban belépő ellenében lehet bemenni pontosan 700 JMF-ért így a vár még várat.

Lementünk a városba a Viktorin-sétányon ahol egy nagyon furcsán piros madarat láttam. Először papagájnak gondoltam, azóta sem fejtettem meg a rejtélyt. A sétány aljában kis tábla: "Épült a köz javára, egyesek pénzén". Így kihangsúlyozni hogy egyesek pénzén az már visszataszító.

Visegrád csinos kis város, rendben van minden, azonban a felkapottságának köszönhetően drága a sör. Lehet azért mert az új bőcsi sörön már Ferrari-ló ágaskodik...

Az a három sör megmaradt madárlátta sörnek, nehogy könnyű legyen a tatyó. Vissza a busz a Szentendrei Duna-ág mellett ment, tetszett.

Jövő szombat a Börzsönyről fog szólni kicsit keményebben.

Tolom nagyban a honfoglalót, és ez a kérdés jelenik meg: Melyik állatnév nem magyarországi település?

MEDVE NYÚL SÁSKA *(a negyedikre nem emlékszem)

A többiek nem olvasták a blogom. :-) Medve község az ún. Szlovák Köztársaságban található a Duna értelemszerűen bal partján. Győr fölött. És mértem még vízhozamot is a medvei híd alatt júniusban. Nem lettem volna a többiek helyében magam ellenében.

Hétvégén Pilis és ez nem kérdés!

Dum vitant stulti vitia, in contraria currunt. Míg az ostobák kerülik az egyik bűnt, a másikba esnek. Nagyon alapos akartam lenni és éber. Kihagytam Oroszlányt meg Gyulát és Szarvast. Miért? Ordítanak a térképen és egyszerűen a kis helységekre koncentráltam. No persze nem bűn kihagyni valamit ilyen bugyuta dologban, mindenesetre jól jöttek volna. Nem láttam a fától az erdőt. Utolsó marhulás: a’la Délnyugat-Magyarország. Jön a tavasz!

A BODROG nem CSURGÓ folyó, VELENCE sincs partján; mégis jó a SZÁLKÁs KÁRÁSZ, mit fogott a VARSÁD.

SZULIMÁN SÁTORHELYét perzseli a KISLÁNG. -POGÁNY basa mi a KÁRA? -Odalett a JUTA TÁSKA!

Akkor eszik TENGELIC TENGERIt majd ha HÜLLŐ lesz a BOLHÁS!

SZŐKE FIAD CSÁKÁNNYal KULCSot VÉSEtt, majd KÖKÉNYlével PATCÁt hagyott drága OLASZ SZŰRén.

SZEDRESben jó a LÁNYCSÓK, hol nem jár CSÁMPA CSŐSZ, nincs veszélyben váza MÁZA, nem fúj KOMLÓt SZELLŐ.

Tegnap a Balaton tengelyétől északra levő települések kerültek bele képtelen mondatokba, most jaj nektek M3-tól északra levő falvak! Somogy és Baranya nagyon igéretesnék tűnik, de az Alföld...hej ráérünk arra még.

IMOLA szeret SZINes DORKÓban járni, SZÁRAZKÉK VATTA BEKECS alatt FÜZÉRT hord, és MESZES KEMENCE mellől mosolyog RÁD.

 Ott CSÖRÖG a SIMA HERÉD, ahol a MOGYORÓDon nincsen KÖRÖM, s nem járja PALOTÁS táncát KESZEG a BALATONon.

 APC!-mondja LUDAS Matyi a TOLMÁCS, s HARSÁNYan dolgozni tér, oly magas lett hirtelen HEGYMEGEN a LAK-BÉR.

 HÉT marék HASZNOS TÖKSZÖG esett a PATAKba, hol SZENNA a BÁTOR, KAROS KORLÁTnak ment, s tovarepült a MOGYORÓSKA BOKORba.

 Hideg. Köd. Szürkeség. Szünet. Kirándulóidő ez csak papíron. Így aztán szorgalmasan forgatom a térképet, és forog az agy is. Nyelvében él a Nemzet, nyelvével még senki nem nemzett! :) 

Elment egy RAVAZDi róka NYÚLért BÉRBALTAVÁRra IVÁNnal, aki néha HALÁSZIk a BÉKÁSi FEHÉRTÓban, s közben SÁSKA KOLÓNIA módjára pusztítja VELEM a RUMot .

NYALKA BAZSIt a GÓRét NEKERESD  KUPon mert szivesebben tartózkodik CUPon, ha ott nincs hát UKKon, ahol a PÓSTA mellett kiáltja a HAHÓT és a KÁMON BÉBit a hUGODnak akire még DADa felügyel.

Azt már tudjuk hogy a HÖVEJgomba és PORNÓAPÁTI nem vicces, de akit érdekelnek a kis UNDi norvég fővárosok annak ajánlom OSLIt, ahol a LUDAD az OLADban lakik, TÁPon él és HARASZTot eszik, ezért meglehetősen ÖLBŐ a ZSIRAdékok miatt.

VICA munkahelye az AKA, de nem veti meg a PÁLInkát sem, ha a SÁRos hínáros helyett VINÁRra téved egy BÁRHELYbe, hol henyélő HERNYÉKiek támasztják a KEMÉNFÁból készült VASKERESZTES pultot és REZI mama csapol a BAJos GYÜLEVÉSZeknek, ha már nem lehet ÖTVÖS a KOCSigyárban.

Hideg van. Nyílik máshol is majd a térkép.

Még január elején meglepődve olvastam egy Sherlock Holmes könyvben a tokaji bor szókapcsolatott. Doyle bácsi tudott valamit már akkor is. Mivel még nem jártam ott, elhatároztam hogy felkeresem a híres vidéket.

A reggel tegnap este indult, ugyanis szülinapot ültünk, jó féle "Európai Közösség különböző országaiból származó borok házasításával készített" lével pusztítottuk magunkat. Ezek után Tokaj...ironisch.

Nem kellett futni a buszhoz, felszálltam a vonatra a Keletiben és mire levettem a kabátot, indult a vonat. Szokásos téridő ugrás, Matyóföldön tértem magamhoz rendesen. Miskolcon leakasztották a vonat felét, majd továbbrobogtunk csörgővel.

Hirtelen sok lett az új input. Sajó, Hernád, bőcsi sörgyár...már megérte felkelni. Sosem jártam erre. Szerencset sem láttam eddig, de a tornyokról messziről megismertem. A bezárt cukorgyár...ajtaján büszkén a tábla: a Nordzucker tagja! Volt. Szerencs mögött már szőlővel jól fésült kultúrtáj. Tarcalt Tokajnak gondoltam, de aztán oda is megérkeztünk.

Nagyon szép állomás, úgy gondoltam tiptop a falu is. Tévedtem. Város, és jobbnak gondoltam. Az állomással szemben "pincék" vannak a löszfalba építve, ezt látja meg az ember először. A bejáratukra építettek téglaházakat amik nagyon nem nyerték el tetszésemet. Szerelmi pincesornak hívják, de miért? Tulajdonképpen egyforma házak vannak egymás mellett amikből pincék nyílnak belülről. Vasútra néznek, meg gazos árokra. Szépasszonyvölgyben ott pincék vannak. Meg nálunk is. Ezek olyan műizék.

A vasúttól kifelé indultam el a Tisza-part felé. Másfelé úgysem lehet, no meg akkor még a turistajelzésre koncentráltam. Kétemeletes kockaházak az útszélen, feltűnő "eladó" tábla több ablakban, alig füstöl kémény, sehol senki. Fura. Persze hétköznap, meg délelőtt, meg holtszezon, de ennél mindenütt nagyobb mozgás van. Szabályosan nyomasztó érzés.

A főutca már elevenebb volt, de nem sokkal. Van minden: bank, penimarket, üres csárda, gimnázium, iskola. A hídnál már kamionok is. Végre folyók: Tisza és a Bodrog! Hihetetlen, de a hídon én jártam egyedül gyalog. A túloldalon már nincsen Tokaj, nincs miért átsétálni, nincs miért letolni a havat. Pár kemping, kihaltak. Bokáig hóban gázoltam és az enyém volt az első emberszabású nyom a híd járdáján. Persze  kamionok szépen csapkodták a latyakot az úttestről felém. Újabb illúziórombolás.

Pár másodpercig időztem Szabolcs megyében egy nagy táblán konstatáltam a tényt, hogy a Holt-Tiszánk közepétől már az Észak Alföldi Régióban úszkálok és visszaindultam. Frankó folyó a Bodrog, de a Tisza frankóbb. A gonosz járművektől zaklatottan visszaindultam. A régebbi város van a Bodrog mellett. Majdnem üres volt. Nemtom ettől-e vagy a szürke időtől, vagy az előző pár napi élmények miatt, de nem volt jó kedvem.

Az Óvároson látszott hogy ó város. Azonban szép épületekről hagyták a vakolatot lehullani. Ez nem fért a fejemben. Egy világhírű helyen ilyen hanyagságot megengednek maguknak? Több épület volt ilyen, nem egyedi eset. Azt hittem tényleg hogy patent lesz minden. Elvégre még az auszik is próbálkoztak a "tokay" gyártással.

Sok templom van. Mindenféle: római-görög-közelkeleti-luteránus meg van amiből kettő. Sok nép élt itten a bor miá. Ami legjobban tetszett az egy görög kereskedő háza. Lelke van.

Szóval turistajelzés, tábla, irány a Kopasz-hegy. Skinhead mountain egy ismeretlen mester szerint :). A jelek a temetőbe vittek, úgy konkrétan a közepébe. Láttam térképen, hogy temető mellett megyek majd, de erre nem számítottam hogy in médias rés. A jelet is furfangosan elrejtették így nehezen találtam meg a felfelé menő irányt. A temető szélén rájöttem, hogy hóhullás óta ember nem járt azon az úton, és kamáslim sincs, így inkább kihagyom a magaslati levegő nyújtotta örömöket. Nem kellett sokáig tétováznom: élénk az emlék a december végéről. Lesz nyár, lesz vonat, lesz hegy is bor is, csak rajtam meg a román kamionosokon múlik visszajövök-e.

Így aztán maradtak a szakmai örömök: megtaláltam a vízműtelepet: pont olyan volt mint a füzetembe annó. Ha nincs hegyilevegő, legyen pocsolyaszag! Irány a Bodrog! Megtaláltam a révet, a "flotta" a téli álmát aludta. Hejő a hajó is :) A túloldali várról szóló táblát bambultam, és trap-trap-trap. Vizsla szaladt felém feltűnő sebességgel, ugatva. Tized másodperc alatt kaptam le a táskát lódításra készen, és mire odaért rájöttem elfut mellettem. Jól megviccelt.

Bodrogoskodás után visszamentem a városba, lángosoztam, majd vissza a vasúthoz, ott a másik irányba mentem. Nem véletlen. Olvastam egy utcai térképen hogy arra a vízügy. Meg is lett. Nem összehasonlítható a nyüzsgés Wall Streettel, de ez is munkahely. Szép háromemeletes épület, béke, csend. A parton mászkálva megtaláltam a vízmércét is. Ekkor esett le, hogy a hó az tegnap esett le, mert a nyomok alapján csak egy leolvasás történt azóta. Ha figyelmes a kolega, vakarhatja a fejét hogy ki kíváncsi a gát magasságára. Éppen 10 méteres vizet bír. 828 volt 2001-ben ott az LNV.

Szóval idő előtt végeztem a dolgommal, mindent láttam, ami érdekelt odalent, beszereztem a folyékony szuvenírt, és irány Miskolc. Meleg vonat, bágyadtság. Arra ébredtem, hogy a kalauz és egy család vitatkozik hogy belefér-e még egy megálló az ingyen vonatozásba. Vadkeleti történet, nevör ending sztori.

Miskolcon volt egy órám a csatlakozásra. Hát mentem mert itt vagyok. Egy éve túlélőtúrára menet kellett átszállni itt vonatról buszra, ismerős volt a város. Igaz este volt akkor, de most sem volt mit látni. Zaj, forgalom, beton. Beértem egy kéttornyú templomhoz jó messze az állomástól, de még mindig semmi érdemleges. Aztán megtaláltam visszafelé menet a sétálóutcát, ott már voltak említésre méltó házak is. Azon az utcán látszott egyedül hogy Miskolc nem hetven éves város hanem volt előélete is. "Igen holnap indulok!"-mondá Pataki 'mulatós' Atesz bácsi és ráéreztem miért.

Az állomás épülete nagyon szép. Kivül, belül. A peron rémes, az aluljáró szintúgy. Miskolc asszem megmarad tranzitvárosnak. Mert nyáron is útba esik Tokaj felé :)

Elrajtoltak a fapados Dakar résztvevői, fapados autókkal nem fapados hősökkel. Persze legújabb landkrújzerekkel is indultak kemény kopasz tót-legények, de ők a futottak még kategória. Az igazi hősök Nívával, Daihatsuval, mentőautóval, Trabanttal, Kispószkival, halottas kocsival és egyéb kopott vasakkal róják majd a majd tízezer kilométeres útját. Na meg a jelmezek. Véder nagyúr, űrhajósok, Csubakka, búvárok, orvosok, háwájiak(szó szerint!), Brünók (négyen kavazöld tangában) és még pár fajta őrült maszkos alak. Kanadaiak, amerikánók, lengyelek, norvégok, olaszok, portugálok, tótok, és sok magyar. Sportemberek, unatkozók, kisemberek, kalandorok, gazdagok. Dűnékre fel!

http://picasaweb.google.com/101886237055960869009/BudaBam11?authkey=Gv1sRgCIKL39juqZDAUA#

A prológus után jönnek a gyorsasági szakaszok a ralliversenyeken. Ilyentájban száguldanak a forróságban dakarosok, a bamakósok, és a bolondok a hideg hegyekben lábon. Ugyanis fél hónapja beneveztem egy a címben már leírt túrára, ami tulajdonképpen verseny. Tél Tábornok és a Karancs együttes leküzdeni akarása a bejgli és nyálas fűtött tévészezonban kifejezetten háborodott gondolat, de tudvalevőleg valaki nyitva hagyta az állatkert ajtaját…ez lett belőle. 

Első felvonás: Az odaút 

Már az odaút elég vacak volt, mintegy felvezetésként. Hétfőn este, ahogy a nagy könyvben meg van írva kimentünk az autóval az állomásra és vártuk a vonatot. Kint hideg csillagos éjszaka, hat óra tájban kicsit mocorognak az emberek, kiszállok, csomagot kikapom, pápá. Nos csak mocorogtak az emberek, de nem a vonat miatt. Fél óra múlva egy ismerős srácot felhívja a cimbije hogy Latitelekről ötven perces késéssel jön a vonat. Persze mindenki morog, én nyugtázom. Aztán jócskán hét óra után megint jön a telefon, százötven percet fog késni a vonat. Tyűazannyát. Szerencsére a „Bakter” nyitva van, meg is hívnak rögtön egy kólára. Távrecsegés haza, számolunk, eljutok-e Pestre. Nem. 

Visszarendeltem a kocsistól apukámat, azonban úgy hogy fél óra múlva jöjjön értem. Addig pingpongozok, csocsózok, lényeg: elfogyjon a kóla. Kis kitérő: minden kocsmába pingpongasztalt! Egyben már van. Megint jön az üzenet: mindjárt indul a vonat Lakiról! Nagyszerű! Megy a másik üzenet: mégse gyere ki értem. 

Kóla be, nagy reményekkel és csomaggal kimászunk a hidegbe és…semmi. Mindjárt nyolc óra. Jön egy autó, a fárer közli, hogy már Borsin jár a vas. Nanee! Azaz a másik irányból jön a vas? Megy a telefon Lakira, ja…bocs, mégis százötven perc. Hát ma nem megyek a fővárosba. (Ugyanis a koliban volt pár fontos cuccom, illetve onnan gyorsabban jutok el Hatvanba, mint hazulról.) 

Megint bakter, megint telefon, mégis gyere. Az agy forog, apa vígasztal: az égiek sem akarják hogy ebben a kutya időben elmenj… 

Otthon gyors internetezés, telefonálás, és megállapodunk, hogy tízre Hatvanban leszek. Természetesen vagy a kóla, vagy a nagy méretű gyógyrántotta hatására alig aludtam valamit. 

Öt óra, ébresztő, újra! Olyan hideg volt hogy a pára befelé menet megfagyott az orromban. Ezúttal autó nélkül kimentem az állomásra, és jött a vonat! Félegyházán átszállás, aztán Cegléden…no igen itt már háromnegyed órát késett a vonat, így Szolnokon azt az időt vette el amit reggelire szántam. Szolnokon megint vasat váltottam, Hatvanba bazi éhesen tíz óra után érkeztem. Itt már a többiek vártak. 

A kocsiban végre megreggelizhettem miután megvettem a napi betevőt. Teli hassal egy doboz árpakóla után már kifejezetten pozitívan tekintettem a jövőbe. Úgy számoltuk éppen harangszó előtt érünk Karancslapujtőre, ahol már hasonló indoklással már jártunk másfél éve tavasszal. Úgy is lett. Kis pakolászás után kiadták a jelszót a szervezők délben: rajta! Ennek jelentősége lesz… 

Második felvonás: A túra 

Tizenkét óra múlt és a térképet bogarásztuk. Tíz választható pontot lehet és öt kötelező pontot kell érinteni. Persze mind az ötöt nem közölték, csak kettőt, a többit a helyszíneken tudtuk meg. Bogarásztunk, karikáztunk, telt az idő. Olyan 12:20 vagy fél egy felé indulhattunk el. A hó szépen folyamatosan esik. Egyből a Karancs! Egy kápolna van fenn 680 méter magasan, ismerős régről (Ki hord ide fel nehéz építőanyagokat, hogy aztán dolgozhasson?). Kicsit örültem, hogy világosban letudjuk ezt a hegyet, és nem is kell a tetejére menni (729). Még múltkor mondta a falu elöljárója erre nagyra nőtt macskakőre, hogy „palócok Olümposza”. Nekem más nevek tolultak az agyamba: Pokol-púp, Ördög-hegy, Átok-tető…valahogy ilyenek voltak az emlékeim a múltkorról. 

Elhagytuk a civilizációt, és két kilométer után elraktam a napszemcsit. Párásodott. Szépen haladunk felfelé, bár engem a meredek megvisel, és ennek szeretek hangot adni. Azonban tartom a lépést, és szépen előzgetjük a többieket. Fenn mindenki liheg, iszunk, megyünk. Ekkor ázott át először a ruhám. Mellkasomnál szúró érzés. 

Lefelé elég hosszú volt az út. Meredek a hegy, csúszik a friss porhó. Ákos úgy döntött csúszik a nadrágon. Én nem voltam ilyen bátor, inkább ereszkedtem lábon. Lent megtalálunk két fakultatív pontot, Dávid a harmadikat egy majdnem párhuzamos úton. Ugyanis nem volt tilos a szétválás. Kis reményre adott okot számomra, hogy beérünk a városba. Talán három napja lehetett, hogy mondta a rádió: Salgótarjánban feloldották a szmogriadót. Iparváros: iparlevegő (bár most nem), iparrémszarvas, vendéglátó-ipari egységek. Volt olyan csapat, amely az utóbbi intézményeknek hála leragadt a civilizáció nyújtotta örömök élvezésében. 

Ahogy mentünk át a városon azonban egyre jobban ostromoltak engem is ilyen kétes gondolatok. Mint az Odüsszeuszt a szirének dala, ha már görögösködünk. Szerencsénkre mire újra agyam az efféle tudatállapot határára ért, valahogy egy kocsmával sem találkoztunk. A csapat egyesült egy pillanatra. Dávid immár élére állt a csapatnak, Péter Somoskőújfalu felé vette az irányt. Azzal hogy elment oda, az állomáson teljesült egy kis pont érintése és mentést kért. Az ő túratörténete itt véget ért (teljesen szabályos dolog volt), aztán hogy mi történt vele a lapujtői éjszakában már egy másik történet… 

A város szélére értünk, és megint ismerős hegyre vitt az utunk: a Pécs-kőre. Ennek is megtanultam a nevét anno, így tudtam mi vár rám. Miért Pécs, rejtély. Miért meredek, az is rejtély. Nos itt ismét jól beleizzadtam a gúnyámba. Ide már kellett a mogyoródrog, és kezdem becsavarodni. Oda a kezdeti frissesség. Fent El Diablo vár… 

Aztán valahogy csak felértünk. Megkérdeztem a pontőröket: -Ez a Pécs-kő? -Ez. -Essen bele a ménkő! A pontőrök pálinkával kínáltak. Tudtam, hogy nem fog jól esni, de egy kortyocskát megittam. Szúrás mellkastájon. Lefelé jó volt nézni a küszködő arcokat. Haladni kellett, mert vizes ruhában nem jó állni. 

A következő cél a Boszorkány-kő volt. Meglehetősen jól haladtunk, persze nem sok emelkedő volt jó darabig. Érintettük a város szélét, aztán megint sötét és csend. A nyomok is halványabak a hóban, és szépen a meredek is megérkezett. Nem túl eseménydús szakasz volt, de a vége azért rossz volt. Hiába volt műholdas kütyü a nyakunkban, sikerült letérni a jó útról. A sűrűben kézzel mászós meredekben kellett kicsit haladni, meglehetősen mostoha körülmények közt. Itt már kezdettek gyűlni a rebellis gondolatok a fejemben. Megtaláltuk a pontot, nem messze tőle a nagy pontot is Salgóbányán. Itt meleg teát osztottak. Ritka jól esett. Azonban jött a fekete leves is: az utolsó pont a Karancs! Most rendesen a kilátó! Mesebeli cérnaszál ismét foszlik. Ura vagyok magamnak, de a belső neuronsztrádákon cifra gondolatok száguldanak a szervezők felmenőiről. Ötvenévenként egyszer elég fölmenni rá, nem éjszaka hóban kétszer fél nap alatt. A Boszorkány-kőre is mászni kellett, azóta hó esett hat-hét centi, és a Karancsnak nincs könnyű oldala. 

Somoskőre vettük az irányt. A várnál volt a negyedik pont, szépen egyenesen kellett csak menni, agyonismert úton. A falu közelében elváltunk kicsit, Dávid ment egy forráshoz, Ákos és én a falu már jól ismert kocsmájába regenerálódni. Ismerős terem, ismerős választék, kellemes meleg, jó társaság. Meglepett, hogy csak „hályiák” voltak bent. Úgy gondoltam hogy akinek van egy kis esze, az bejön melegedni. Adtunk magunknak negyed órát. Ez a mozzanat volt úgy gondolom a kulcspontja az egésznek. Nézegettem a freskót, szürcsöltem a barna szépséget, és a természet egy csodás vegyülete el kezdte végezni a dolgát. Egyre szebb lett a világ visszatért a jókedv, és a hülye vigyor. Abban a negyedórában nagyon megfickósodtam. A Karancs az agyamban Gellért-heggyé szelídült, és ha véletlen a K2 lett volna, akkor is úgy határozok felmegyek rá „csakazértis”. Ja, a napszemüvegem szúrt az ingzsebembe. 

Mosolygósan mentem a vár felé és rendben volt minden. A vár aljában közölték a pontőrök hogy mi vagyunk az ötödikek. Hoppáré… Nem időztünk ott, mentünk a műúton tovább a somoskőújfalui állomás felé. Itt már nem kellett agyalni, csak a nagy hegy várt. Kábé ekkorra fogyott ki a benzin a véredényeimből is. Konstatáltam hogy a kabátom kemény. Nemtom hogy a belső nedv, vagy a hó, ami a kocsmában beleolvadt, de kemény volt. 

Elkezdődött a végső csúcstámadás. Csak fel, és fel, és fel, és fel. Ákos és Dávid mint a gépek mentek fel, én úgy tyúklépésekben. Könnyű nekik, nem most kezdték. Én csak két éve mászkálok aktívan, itt látszik ki honnan jött. Többször bevárnak. Lehagynak, bevárnak, ez megy sokáig. Mögöttem másik csapat. Fogynak a szintvonalak, épület, sodronykötél, torony, kilátó! Megcsináltam! Legszívesebben felmennék a kilátóba, és üvöltenék. Több csapat piheg fenn. Dávid sürget, gyerünk, két csapat van előttünk! Üvöltés helyett sóhajtás, megyek, a kabát teljesen vizes. 

Lefelé a hegyről eleinte könnyű volt. Meredek, nagy hó, sok lendület. Talán ez volt a legveszélyesebb szakasz. Nagyon megviselte a térdem ez az ereszkedés. Súlyom többszöröse nehezedett térdemre minden lépésnél, csúszott a hó, bicsaklott a boka. A többiek valami iszonyatos lendülettel haladtak le. Képtelenség volt lépést tartani. Leértünk a hegyről és érezhetően hidegebb lett. Beértünk a faluba, nehezen megyek. A térdeim a határon. A sietős ereszkedésnek ára lett. Itt vánszorogtam igazán, ahol már elvileg az elemembe vagyok. Megváltás volt beérni a suliba tizenegy óra előtt pár perccel. 

Cucc, nagy ruha le, irány a levesért. Húsz méterre volt a bejárattól a kondér, piszkosul vacogtam. Tíz centiben mérhető a remegés, amit produkáltam, nem véletlenül. Mínusz tizennyolc fok volt! A leves megmentett mindentől. Péter meg nagyon dicsér minket, itat, etet, kiszolgál. Ő már sejti a végeredményt. Harmadikak lettünk! És mi van akkor, ha délben indulunk? Maratonistákat, előző győzteseket utasítottunk magunk mögé. Összességében csak nyertünk. Megtanultam pár dolgot, télről, hegyekről, tabukról, küzdésről. Rengeteg tanulság, de a legfontosabb: egyedül nem megy! 

Elvileg nem szerepelhetne itt ez a kaland, mert túlcsúszott egy napon a muri. Felrúgtam a szabályaimat, vagy felülírtam? Gyengeség vagy fejlődés? A természetben az marad életben, ami folyamatosan változik…

Szmog van a fővárosban! -üvölti a média. "Köd előttünk, köd utánunk, amíg élünk, meg nem állunk."-felel a Blues Company.

Múlt héten volt szobatársam Atis mondotta vala, hogy megy a Börzsöny legmagasabb pontjára a Csóványosra amely 938 méter magas. Pont egy éve lett volna egy vizes csúcshódítás ugyanoda, de amikor felértünk a Csóványosra, megpillantottuk a távolban a Csóványost...szóval hiányérzetem volt, beleegyeztem.

A nap ismét korán indult, ugyanis természetesen a neptun irányítja az ember életét. Most is ok volt a viszaalvásra, na de mégse.

A vonatról Diósjenő községen szálltunk le, ahogy azt megfogalmaztam hibásan: Eugen von Nuss. Engem is jól bekavart a kőszívű ember egyik fia. Természetesen itt jutott eszembe hogy a fényképezőgép kártyája a laposgépben maradt. Csinos tornácos házak, köd, és a bolt kirakatában pomelo. Azért vettem észre mert nem rég ettem először ilyet. Mit keres faluban ilyen?

A falu végén meredek emelkedő kezdődött. Ez már a vég. Az első fél kilométer piszkosul rosszul esett. Aztán beindult a gőzgép. Az idő optimális, szélcsend, plusz pár fok és egyre kékebb ég. Valahogy így kezdődött ez tavaly is...

Szépen battyogva felfelé, táblákról kiderült hogy a Börzsöny kábé 30 várat és erődöt, pontosabban romot rejt. Jó sok. Egy patakon túljutva a szembenlevő hegyet találgattuk, hogy az-e a cél. A Csóványosra véregyszerű feljutni, egyszerűen az állomástól követtük a zöld csíkot. Felmentünk az előttünk levő hegyre és csak nem az volt. Volt egy nagyobb azzal is szemben, meg azzal is szemben, meg azzal is szemben....mindig csak a következőt láttuk nem a végét.

Egyre feljebb egyre furább lett a világ. Meghajlított fák, eltört fák, és valami hangos zúgás. Önkéntelenül a közlekedésre gondoltam, no de sokszázméter magasan...előjöttek a tavalyi gondolatok. Szél! Nem is akármilyen. Akkor is, völgyben csudi idő, tetőn orkán.

Így is lett. Nyolc kiló után, pár száz méterre a csúcstól már jól esett begombolkodni, fent pedig már az is kevés volt. Megérkeztünk, ettünk, ittunk, írtunk, fényképezttünk, irány a torony. A pokoli. Egy földmérőtorony áll ugyanis fent. Még. Ugyanis a szelek istene nagyon ellene van. Ismerős bent, betonvasból és szögvasból a létra, lemez a forduló. Minden ruhámat felvettem az egyik emeleten szélcsendben. Okos döntés volt. Póló, ing, pulcsi, kabát esőkabát, farmer, mackó, esőnadrág, motoroskesztyű, egy sapka, három kapucni. Kitoltam a testem és majd elestem.

ÓRIÁSI VOLT! Hihetetlen adrenalinbomba. Akkora szél de akkora...mintha a Concorde szárnyán sétáltam volna tíz kilométer magasan hangsebesség felett. Ilyet csak az érezhet aki ejtőernyőzik. Asszem, mert csak tipp. Hála a réteges öltözködésnek nem éreztem hideget. Csak emberfeletti nyers ERŐT! Szuper kilátás, minden köd felett voltunk, csak a magasabb hegyek voltak ki a tejfölből. Remegett alattam az építmény. Először paráztam, de aztán élveztem. Ráfeküdtem a szélre, és nem dőltem el. Körülbelül az az állapothoz hasonló mint az egy pontján megtámasztott, lebegtetett mágnesé. Pazar. Ha egyedül lettem volna órákig ezt csináltam volna. Itt valami nagyon megfogott.

Tekintettel társamra nehezen ugyan, de lemásztam. Innen lefelé a kék csík volt a barátunk. Kétszáz méterrel alacsonyabban kivetkőztem magamból, ugyanis ismét lazán lehetett venni a hegyet. Érdekes módon nagyobb hóban mentünk lefelé végig mint amiben felfelé. Még térdig érővel is találkoztunk, amely könnyen az ember nyelvét követelheti. Vadkerítések mentén vezetett az út egyértelmű nyomokkal, csak az nem egyértelmű hogy melyik a vadak oldala.

Bár tízenhárom kilométer volt az út le, semmi extra nem volt. Szokásos patakugrás, kis tévelygés, egyre hűvösebb és leereszkedő köd. Épp jókor értünk Nógrád községbe. Nagyon szép ép vár uralkodik a falun. Majd megnézzük. Csinos falu, tekerős sorompó, puccos kocsma. Az egész huszonegy kiló volt, hatésfél óra lábon, pár perc súlytalanságban.

A hazaút tartott meglepetést. Vácott "rossz" vonatra szálltunk, egy rendes focimeccs erejéig utaztunk Fóton keresztül a Nyugatiba, fél óra és Göd iránya helyett. Mindegy.

Szerintem ez volt eddig a legjobb hegymászásom. Űberelhetetlen? Magasra került a léc.

Prológus szóval az ember vagy az irodalomban, vagy a ralliversenyeken találkozhat. Jelentése előszó, rallinál előfutam. Lesz még itt ralli kóókemény...

Miután kiválóan kialudtam magam a bécsi kaland után három óra alatt, majdnem lekéstem az egri vonatot. Nem szokásom lekésni, majdnem annál inkább. Szerencsére a békávé tette a dolgát. Morogtam mint a kutya, mert "hűs" időben ki az a hülye aki mászkál meredek és szeles hegyeken...alvás helyett. Jellemző.

Hatvantól Salgótarjánig már autóval mentünk. Jó fűtés, jó vacok, nehéz volt kiszállni. Kölcsönkamásli nem jött fel. Irgum-burgum!

Csak elindultunk hiába a szép szó a meleg kocsmákról meg borokról. Szépen a zöld biciklin felfelé. Aki tudja hogy a jeleknek jelentése van, az rájöhet hogy ahol biciklit festenek ott biciklivel is lehet közlekedni. Aki a színeket is ismeri az tudja hogy a zöld az jó. No nem a ruszki huszonnyolcassal...

Meglepő módon háromnegyed óra alatt fent voltunk a várban, ahol egykor a földim. Az a bolond Petőfi. Mé bolond? Mert alföldi és inkább megy hegyre verset írni mint kitanulna valami rendes szakmát. Nekem legalább van rendes szakmám, már többre vittem.

Innen a másik várba megyünk Somoskőújfaluba. Ez is meglepően gyorsan ment. Ismerős minden, elvégre másfél éve voltunk itt, haladunk, be a kocsmába. Forralt bor nincs, barna sör van. Meg társaság. És milyen művelt! Egyáltalán nem rossz indulatból mondom. Kifejezetten jóindulatú, iskolázott emberek. Bazalt így, Belgium, Izland amúgy. Érdekes a Badacsony kimaradt a sorból. Reiszandrásos "á" betűvel. Tápanyaghalmozás, kályházás, rossz kimenni.

A várnál megyek fel a toronyba, erre csapódik a kisbódé: először jegyet! Egy magyar jóember volt aki értésemre adta. Megállapodtam vele hogy azt nem, de képeslapot azt veszek. Persze a tót atyafiak gondoskodtak róla hogy a képeslapon Siatorská Bukovinka felirat legyen, azonban Forinttal lehetett fizetni érte... Nem a bódéskomára haragszok félreértés ne essék.

A somoskői vár után megnéztük fennsík-e még a Medves-fennsík. Az. Nagy terek, ezüst fák. Itt egy nagy vargabetű után találtunk egy táblát, aminek kábe annyi a lényege hogy minden három kilométerre van. Kissé meglepett minket, ugyanis másfél éve hajnal után nem ezt tapasztaltuk, vagy csak elnyomták ezt meredek emlékek. Amúgy rendben minden. Lát az ember, nem erőlködik a láb, mínusz hat fok, meg hó a szélben. Salgóbánya felé mentünk, előtte elváltunk. Mielőtt szétváltunk, kipróbáltam vajon milyen hirtelen leülni. Aztán Ákos is. Szabályosan sík jég volt a hó alatt persze lejtőn. A többiek (Dávid és Ákos) a Zagyva-forrás felé, mi ketten (Péter és én) vissza a vár felé. Mae Culpa...látom még majd.

Salgóbányán nekem lett szegezve a kérdés: laknék-e itt? Béke van, csönd. Persze eddig jó. Nem. Azt sem tudják itt mi az a napkelte meg a napnyugta. Horgászni meg...hol? Amúgy jó kis hely.

Természetesen a térkép nem nálunk volt, így egy kis félreértés lett a dologból, szerencsére gyorsan megoldódott. (Így kell szépen megfogalmazni hogy majdnem eltévedtünk.) Kapkodtuk a lábunkat, így sötétben bár, de ismerős terepen az autót is megtaláltuk ahol azt hagytuk. A hó meg esett három centit indulás óta.

A koliba jött az üzenet hogy egy huszast mentünk hat óra alatt. Meglepő! Lesz itt még haszna hamarosan. Ruha kiválóan teljesített, noha csak a cipő való kifejezetten erre. Túl hosszú a kezem, kihül a vér még odaér, dacára a motoroskesztyűnek. Fölfele persze nincs így.

http://picasaweb.google.com/101886237055960869009/Salgo?authkey=Gv1sRgCKTJ9rqDotvcKg#

Magyarok a kilencszázasokon koming sün.

"Az élettel az ember úgy van, sodródik mint bacilus a ..." Énekli a Blues Company nem alaptalanul. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a baci is érezheti jól magát attól, hogy utazik a szennyvíztisztító felé...ahol még több bacival találkozhat. :)

Valahogy sikerült belesodródni egy kolesz által szervezett kirándulásba. Két nappal előtte tudtam meg hogy az elsősökek a bécsi faházforgatagba kirándulást készülnek összehozni mentoraik, az elsősök meg előtte nem rég tudták meg hogy azon a napon valamiből pótzéhá lesz. Így a kereslet és a kínálat nem fedte egymást. Igaz voltam tavaly ugyanezen a kiránduláson, de tekintettel a lehetőségre nem haboztam igent mondani.

A kirándulás elejéről nem kívánok sokat írni ugyanis nem erről szól a fáma. A gönyüi kikötő és a győri ETO-park volt a szakmai látványosság melyeket már jól ismerek. A legmegdöbbentőbb a gönyői erőmű látványa volt, amellyel igyekszünk a keleti államok láncos kutyáivá válni, ugyanis gázzal megy. Bazi sokat írhatnék erről...no comment.

Szóval Bécs. Délután négyre értünk oda még világos volt. Kiadták az utasítást este kileckor indulunk. Óóóó öt óra alatt egy háborút ki lehet robbantani olyan sok idő.

A két egyforma múzeum előtt tettek ki, a többiek belevetették magukat a vásárba, én meg a városba. A körúton indultam el visszafelé ugyanis a buszból annyi mindent láttam, hogy úgy gondoltam ez a első irány. Pár száz méter után jobb kéz felé volt egy park. Hát megnézzük... Schillerpark a neve és egy képzőművészeti suli van előtte. Valahogy nem éreztem helyén de azóta tisztázódott a dolog. Schiller bácsi nem is osztrák és jól sejtettem.

Körútra visszatérve egy puccos hotelnél meglepetés várt. A tetőről érkező hóomlások ellen rudakat tettek ki hogy felhívják a gyanútlan sétálók figyelmét a veszélyre. Eddig rendben. A rudak viszont megegyeztek az általunk használt kétméteres, félméterenként piros-fehérrel mázolt szabványos kitűzrudakkal. Amikkel már középsuliban viking atlétákhoz hasonló tevékenységet szerettem volna művelni. Úgy voltam vele puccos hotel. Még háromszázzal találkoztam mindenütt...csupán egy zebramintás cserépléc volt a kakukktojás.

Kicsit továbbmenve az operaházat láttam. Szép volt meg minden, de a kezemet a zsebemben tartottam inkább, így éreztem jónak. Egy kirakatban régi könyvek és térképek voltak kirakva. Egy 1747-es térképet nagyon sokáig bámultam, a térkép a barátunk. Rájöttem, hogy amit le tudtak fordítani az osztrákok azt lefordították (Stuhlweissburg-Székesfehérvár). Meg valaminek nevet is adtak (Ofen-Buda). De ami nem esett ebbe a kategóriába azt leírták rendesen. Így aztán melegen ajánlom északi szomszédainknak megtekinteni hogy bizony Zsolnát nem hívták Zilinának...

Ezen a környéken van egy Hősök-tere mintájára készült tér. Tök olyan. Nagy orosz katona aranyos pajzzsal, meg aranyos csillaggal meg cirill betűkkel. Bécs közepén komcsi emlékmű. Itthon meg áll a bál ezért...

A közelben egy nagyon nagy kupolát fedeztem fel. Könnyű volt egyfelöl mérete miatt másfelől a tágas utcák miatt. Nincs az embernek nyomasztó érzése egy kis utcában úgy mint a hetedik kerületben Pesten. Károly névre hallgat a templom és orbitális nagy. Az előtte levő téren szintén fabódés vásárt tartottak. Visszatérve a ringre egy parkhoz jutottam. Egy kis csatorna van bevezetve, kacsákkal a Duna-csatornából, hogy még szebb legyen. Budapesten a körúton park? Ja kérem a rádióban mondták hogy ez a legélhetőb város a világon. Mi fővárosunk esetében hetven-valamire emlékszem...

Valahol itt van egy minisztérium is akkora bronz kétfejű sassal a tetején hogy becsinál az ember ha meglátja. Miért nem esik le?

A csatorna partra érve ismerős felirat: Urania. Itt is van. Itt is mozi. És cicomás itt is. Hattyú a vízben...

A csatornán hajók, most is turistákkal, meg ilyen hülye feliratok a parton: Pozsony kapuja. Ők arra használják a Dunát amire való. Ja ők egyáltalán használják a Dunát. Jé hattyú is megél benne a hajó mellett. Sokat írhatnék erről, nem teszem.

A parton egy ismerős logó. Itt árulnak sört:) Úgy döntöttem inkább cipelem, elvégre fene tudja mikor botlok bele legközelebb. A választék túl ismerős. Valami új íz kéne. Még akadt...kettőfajta a tizenből.

Úgy döntöttem hogy megcélzom toronyiránt a soktornyú épületet. Egy éve már szemeztem vele, de akkor nem jött össze. Útközben megint bódévárosba érkeztem. Eladtak, vettek, ittak, énekeltek. Énekel valaki nálunk? Hülyének néznék. Itt vettem elő először a masinát mert olyat láttam de olyat. Cégérfestőt! Jópofa cégtáblák karácsonyra: mindent vitt nálam. Urulógus, minősített sör- és borkóstoló meg annyi minden... Még a berni "csodáról" :( is volt tábla. Ahol körülbelül úgy örült a német-magyar vb döntős 3-2-nek a nyugati világ, mint anno a nándorfehérvári diadalnak...

Kiderült hogy a soktornyos ház a városháza. Megint bódésfalu. Negyedik. Kicsit továbbmentem, mert a templomot is megnéztem. Olyan mint a Mátyás-templom. Meg Sigmund Freud park előtte. Vajon lesz Csernus-parkunk :) ?

Visszaindultam a kiindulási pontra. A tanácsháza mellett ókori épület. Atomgörög-múzeum-fíling. Hoppá ez a parlament. Biztos őskövületek üléseznek itt is...

Mindenre ráérek, így elindultam befelé a Hofburg felé. Valamikor itt néztem ezen a téren a német-spanyolt épp tizennyolc évesen percre pontosan. Nagy karéj épület valami lovas barokk fazonnal. Aztán lószag, mert a bécsi spanyol lovasiskola lakozik itt. Ismerős. Azután lőn világosság. Úgy kivilágították a sétálóutcát, hogy szegény freudenau nem győzi. Emberek, sietnek, nem sietnek, iddogálnak, beszélgetnek, jókedv, csillogás.

Találtam egy térképboltot. Valhalla! Melegedtem, forgattam a leírásokat, térképeket. Minden osztrák tájról több vaskos könyv volt. Minden országról legalább fél polcnyi különböző térkép. Asszem szeretnek utazni a sógorok. És van miből.

Megvan még az obeliszk a magyar címerrel. Dejó volt anno itt harminc másik szittyával hülyíteni a spanyolokat meg a németeket...Puskás! Puskás! "Lesz még Erdély Magyarországé!" "Szilva körte cseresznye..." Valahogy itt a terenszhilles film ugrik be: A régi szép idők sosem léteztek.

Stephansdom is áll. Renoválás alatt, de nem ám necczsákkal beborítva, hanem festett hálóval! Észre sem veszi az ember hogy nem a templom látszik hanem festett háló.

Kiértem a csatornapartra ismét. Vissza egy másik utcán indultam el. Sok ember sok fény, éneklés megint. A ringen úgy döntöttem, ha négy órán át kibírtam forralt bor nélkül akkor most már megérdemlem. Ja. Három euró kétésfél deci borért plusz kettő a bögre. @nyátok! Megvettem, de idén nem lesz bögre karácsonyra. Még mindig van idő. Negyed órával kilec előtt a Mariahilfer-templomnál jobbnak láttam a busz irányába fordulni. Bazi pontos voltam, remekül vizsgázott a ruházat--> erre a másnapi kaland miatt tudatosan figyeltem.

Szép volt, jó volt, mennyi volt? Tizenháromésfél kilométer.

http://picasaweb.google.com/101886237055960869009/Becs?authkey=Gv1sRgCKHDybGZy4H1xQE#

A távolság és a szép dolgok közt semmiféle kapcsolat nem áll fent. Baromság hogy minél messzebre megy az ember annál szebb és jobb dolgokat lát. Néha a kertek alja is tartogat meglepetéseket, melyek szóra érdemesek.

Minden hétvégén amikor otthon vagyok, lesétálok a Holt-Tiszához azzal a címmel hogy bejárom a területem. Mint a ragadozók. Most sem volt másképp. Kellett a kabát, éppen ezért úgy voltam hogy nem lesz hosszú séta. Hosszú nem volt, csak relatív hosszú.

A holtágat vékony jég akarta be. Sajnos ez nem jó, mert az idei nyáron nagyon oxigénszegény környezetet alakult ki a vízben, és a holtág ezt látványosan megsínylette. Szóval álltam a parton és a eszembe jutott egy múlt heti beszélgetés, amelyet egy pecással folytattam le. Aszonta hogy a trafóháznál annyi kárász van, hogy nem tud felállni az úszó mert halra dob. No, ezt megnézem. Útközben a frissen kivágott parton rájöttem, hogy ugyan sárban lépkedek, de megfagyott és nem leszek tőle nagyon maszatos. Egy hattyúcsalád éppen elhúzott a víz fölött.

A trafóháznál valóban sok kárász volt. Millió. Szerencsétlenek, ahogy föléjük hajoltam nem kívánkoztak szétrebbenni, vagy csak minimális mértékben. Meg voltak bódulva a hidegtől, és a rossz oxigénviszonyoktól. Fent cuppogtak és egymást érték. A szárcsák nagy örömére, akiket kizökkentettem a könnyű ebédszerzésükből. Ugye vagy én vagyok a halaknál, vagy ők. Figyeltem a halakat és az eloszlásukat is, mert nem csak kárász él a vízben. Kábé ezer kárászra jutott egy kisponty egy keszeg két hörpetarcsa meg egy sügér.

Úgy voltam mint a mesebeli Foresztgámp. Ha már eljöttem idáig akkor elmegyek a hídig. Ott sem szokott befagyni a víz. Ha már eljöttem a hídig akkor elmegyek a fokig. Ott vagy száz szárcsa úszkált egy tíz négyzetméteres vízfelületen. Mitől nem fagy be? A lábuktól, vagy van ott valami forrás? Ha már itt vagyok a foknál akkor megnézem a holtágakat összekötő csatornát. Na ekkor volt egy harmadik típusú találkozásom.

Valami ornitológusféle jött velem szemben tetőtől talpig tereptarka gúnyában, meg akkora álcahálóval a hátán, hogy egy harckocsit be lehet fedni vele. Meg valami háromláb a kezében. Mint aki most jön a háborúból. A hülyééje... Az igazsághoz hozzátartozik hogy a rét felől gágogás hallatszott. Biztos tud valamit.

Szóval ha a csatorna felé ember jár, akkor az nekem jó. Ha már itt vagyok elnézek oda is. Persze az a bizonyos fagyott sár kissé engedett, és a cipőm tömege kétszeresére növekedett. Jé egy vörösbegy! Jó rég láttam már. Csatornánál gém óver lett a gémek ebédjének. Vagy én vagy ők. Ekkor rájöttem a harangzúgásból hogy dél van, és igazából jöttem vagy három kilométert. Visszaindultam, de a régi horgászhelyeket mind megnéztem útközben. Valami állat által szétkapott madarat is láttam, nem jöttem rá ki evett kit.

Már közel a civilizációhoz fura hangot hallottam. A tereptarka őrült, a félméteres vízben törte a jeget maga előtt az elárasztott réten és a jég recsegését hallottam. A hülyéje...ez tud valamit, nagyon elszánt, és folyamatos a gágogás. No megnézzük.

Hazamentem megebédelni majd beringára pattantam, és elmentem a földvárhoz. Onnan látszik a rét, és kiderülhet az igazság. Kiderült. Vagy ezer liba ücsörgött a vízben úgy egy-másfél kilométerre tőlem. Láttam már ennyit, de azok a Fertő-tónál laknak. Lehet hogy azok lennének? Passz. Nemrég olvastam hogy a tatai Öreg-tónál rekord mennyiségűt számoltak idén. Nos asszem ez itt is rekord. Ilyesféle gondolatok közben, valami okból kifolyólag felszálltak. Nos egy hattyú felszállását, vagy egy családét is nagy hangorgia követ, de ezer liba az ezer liba... Csak mentek egy kört a rét fölött és pár száz méterrel odébb leszálltak. beszabehu...

Sajnos vasárnap lévén nem bámészkodhattam többet, de bazi jó volt. Mentem vagy hat-hét kilométert lábon, hármat keréken. Elhatároztam ha lúdék ismét vonulnak, akkor megnézem őket Tatán. Tizezer liba az tízezer liba, és a ráadás többezer más tollas nép. Nánnánáná madarat láttam lájf nánnánáná...

u.i.: Joulupukki bácsinak üzenem, hogy akinek sáros a cipője az jó nagy csomagot kapjon. Akinek meg tiszta az virgácsot. Miért van cipője valakinek, ha nem használja? Befőtteknek, kockáknak, cserepes virágoknak nem kell csokimikulás. :) Majd megeszem én!

uuii: Múltkor nem erre a "kirándulásra" gondoltam, lesz az is hamarosan.

Elhelyeztem az internettengerben a képeimet, melyeket a Velencei-hegységben, és Bad Ischlben készítettem.

http://picasaweb.google.com/101886237055960869009/BadIschl?authkey=Gv1sRgCKbz9ILg-PP86wE#

http://picasaweb.google.com/101886237055960869009/Velenceihg?authkey=Gv1sRgCN-Aq6yVpfbC_gE#

Következő merénylet helyszíne az igen közelmúltban fogant meg agyamban. A nagyiskolának hála nem tudok konkrét dátumot betervezni, de majd kialakul. Ami biztos: akkor már papíron hideg lesz, mégis állati jó lesz...

A legősibb mesterségről mindenki tud mindent. Azonban a második legősibb mesterség már ennél homályosabb. Hallottam tűzoltótól, hídépítőtől, mégis legjobban másnak hittem. A második legősibb mesterség a hírszerzés.

Maradt még egy napom az osztrák szabadjegyen, így a mai napon bevéstem a dátumot. Tegnap még Steeg-Gosau megállónál szálltam volna le, hogy másfél óra tóbámulás után visszavonatozhassak Bad Ischlbe ahol egy rohamtempóban való islerevés után indultam volna csak vissza ideiglenes lakhelyemre. Hírszerzés.

Megnéztem Bad Ischl honlapját a kaják menüpontban, és megdöbbentő mondat mászik szemembe : "...hat Bad Ischl wieder sein eigenes Bier!" azaz ismét saját sörük van. Megnéztem a csakajósört és a kontárkomlókutatót, nem ismerik!

Döntöttem: kumiszturizmus! Történelmet írok. Hallstatti-tó kilőve.

Reggel hat, Dacia, filmszakadás. Határon észhez térek, Westbahnhof, kicsit fényképezem a sínkötéseket, felszállok. Egy fószer bejön a fülkébe, és magyaráz. Jegy kéne neki. Nem, 10 Euró kéne neki jegyre. Végeredmény: sájzeungarn. Szerintem meg okosungarn. Elment. Csodás idő, aztán köd. Kábé úgy és ott mint két hete. Kéne egy szintvonalas térkép, tuti megérteném. Eszembe jut a ködös Albion kifejezés. Az foglalt, legyen ködös Alpion!

Délben átszállok Attnang-Puchheim településen. Leakasztották az utolsó kocsikat, és azt viszi tovább egy Taurus. Kezembe akad egy prospektus. Forgatom, és megakad a szemem egy mondaton: "Csak ahol gyalogoltál, ott voltál rendesen." Goethe. Igaz.

Odafelé egy másik tó mellett megy a vasút. Csodás kilátás, hatalmas hegy, gyönyörű tó. Valamikor papírt kaptam a földrajz tudásomról, nemrég a geológiáról, mégis annyi jut eszembe: Mé' nem esik bele a hegy a tóba? Asszem kikövetkezthető a lényeg.

 Nem messze a céltól beszól a mozdonyvezető: valami síne meg busz. Hoppá, mindenki leszáll. Az utolsó húsz kilométert buszon tesszük meg. Hírszerzés most kussol... Na most borult volna Steeg! Büszke vagyok magamra!

Bad Ischl kis város. Egy éles folyókanyaron belül minden lényeges megvan. Először kisétálok a városból és lefényképezek egy keresztet a folyóban. Csodaszép zöld, tiszta, nagy energiájú folyóban. Kétöklömnyi kerek kövekről következtethető e tény. Ha ilyen fajin a víz hol vannak a halak? Kötelező sörös fénykép a településtáblánál, és nyargalok tovább. Császári villa, zeneiskola, fánkos lányok, van itt minden. A fő utcán pici városi épületek. Csinosak. Oroszlán olyan fura mintákkal mint Pesten a tehenek voltak. Lekeveredek a másik folyópartra, irány a söröző!

ZÁRVA! Ma mentek el nyaralni ott a tábla! Hihetetlen! A szeszisten megbüntetett! Nincs történelem, nincs másik hely ahol árulják, még bolt sincs mert ott a vasárnap az vasárnap...

Nincs mese megyek tovább. Igazából nem vesztettem semmit. Hiszen itt vagyok, csak nyertem. Kattog a gép, korog a gyomor. Bolt nincs. Fánk! Visszamegyek, veszek kettőt. Tizenkettő elég lett volna, de drága volt. Megtalálom a császári cukrászdát. Fényképezek, veszek isler islert, melyről ez vagyon írva: Csokoládéval bevont, ribizlilekvárral töltött két lapos, omlós tésztakorong. I. Ferenc József császár kedves süteménye volt. Ugyanilyet vettem, ribizliset. (hírszerzés). Lassan letelik az idő, fényképezek, és találgatom milyen messze vannak azok a nagyon nagy helyek és mekkorák, amiknek épp csak a csúcsuk látszik. Veszek képeslapot és irány a busz.

Ami késéssel indult és tekintettel arra hogy a következő átszállás a nap leggyengébb láncszeme, azon gondolkozok hol érdemes Bécsben stoppolni. Megint tófeletthegy, és bámulás. Amint nem látom elalszom. Hangos ébreszt, Atnanng-Puchheim. Hűha. Beért a vas rendesen, nem lesz stoppolás. A gyorson sokan utaznak. Naná vasárnap este kezdődik a diákoknak a ceremónia. Mellettem a srác teker. Füves ciginek kinéző valamit. Nem gyújotta meg, hogy megmondjam az-e. Annyian vagyunk hogy nem lehet mozdulni. Olvasok hogy ne figyeljek arra hol fáj. Dunaszabályozás és Tirol a két legfrankóbb cikk.

Bécsben kiderült megint GySEV Taurus húzott. Kicsit bolyongok, veszek gyári sört, és Kelenföldig elszürcsöltem.

Képek hamarosan ---streszi---

A mai nap a Velencei-hegységről szólt.

Ha hegyekről, hegységről beszél az ember, mindenkinek Mátra meg Bükk jut ebben a sorrendben az eszébe. Azonban vannak emberek, akik az újságot a végéről kezdik el olvasni...

Tulajdonképpen a sportkör túratagozatának a kirándulása volt ez, és tökéletesen megfelel a kritériumoknak. Elérhető egyéni szervezéssel is, és bőven benne van a 24 órában. Múlt heti Fertő-tavi mulatságunk különbusszal történt, így nem való ide, nem is írok többet róla.

Reggel 8-kor csodás napsütés Budán fel a buszra és irány Pákozd. Ahol a híres csata volt. Egy óra az út, leszállás után az első hogy felfedezzük a falut. Mármint a kocsmáját. Mik vannak a falon, milyen emberek vannak bent és milyen sört csapolnak...fontos információk ezek kérem, nem lehet figyelmen kívül hagyni. :)

A kötelező szertartások után nekiindultunk a hegységnek. Szépen enyhén felfelé mendegéltünk, pár kilométer után megtaláltuk az ingóköveket melyekről híres a hegység. Nagy gránitok alól kikoptak az évezredek során a puhább kőzetek és olyan "mintha direkt így rakták volna őket" stílusban otthagyta volna őket egy szórakozott óriás. A legérdekesebb a Kocka névvel illetett darab. Pontosan egy élére állított kocka formája van, és nem akart eldőlni. Pedig tologattuk, rámásztunk, semmi. Megbízható kocka.

Egy papa-mama-gyerekek csoporttal együtt nézegettük az ingóköveket. Azt hiszem ennyi elég a túra nehézségének jellemzésére. Egy ötven méteres szakaszon kellett csak a kezünket használni. Talán ezért is hirtelen a Velencei-hegység a kedvencemmé lépett elő. Nem kell kitörnie az embernek a nyakát ha a hegytetőre néz, átlátható az egész, lent fénylik a tó, (a tó az fontos) a növényzet is barátságos. Csipkebogyó mindenütt amerre a szem ellát.

Szépen fogyogattak a kilométerek, völgybe le, hegyre fel, nincs meg a barlang. Fényes nappal elmentünk mellete. Egy patakvölgyben viszont végigmentünk, egész a forrásig. Közben hatalmas sziklazátonyokat fényképeztünk. Forrásnál megpihentünk, és egyszer csak a Magyar Pudlikutya-tenyésztők Országos Egyesülete megjelent, kábé harminc pudlival meg egy kutyával. (vizsla) Ilyen csak a mesében van...

Továbbindultunk, csörög a telefon: -szeva itthon vagy? -nem, túrázok. -kár őzpörköltet készítek, gondoltam meghívlak.

Frankó. Májaskenyér meg mászkálás, őzpörkölt meg motorozás helyett. Mindegy, jó itt.

A Meleg-hegyre fel sem próbálunk menni. Na nem azért mert Kilimanjáró méretű, hanem mert hiába van kilátótorony, be van antennázva. Elértük Nadapot. A nevét már nagyon ismertem, végre tudom társítani valamihez. Természetesen lakott hely lévén itt is megismerkedtünk a helyi ízekkel.

A pihenés után megnéztük a földmérők mekkáját, a szintezési ősjegyet. Fél milliméterre pontosan (vagy csak azt hiszik:) - elszinteztek eddig egy trieszti vízmércétől-mi mástól- aztán rájöttek az örök igazságra: "Eppur si muove" mármint a hegység meg a pont. Erre csináltak egy másik pontot szocreál stílusban. Ők tudják...

A kötelező fényképek után felsétáltunk a Bence-hegyre, ahonnan csodás kilátás nyílt a tóra. Itt szintán jól kinézelődtük magunkat, és mivel út is vezet fel, magamban elhatároztam, hogy egyszer vassal jövök fel ide. Belátni az egész tavat.

A hegyről lefelé a következő célunk az állomás volt. Átvágtunk egy vadrózsás telken szép lassan, és innen köves úton haladtunk Velencén keresztül. A nap éppen akkor nyugodott le amikor a tó tengelyénél jártunk. Gyönyörű volt. Elértük az állomást, utoljára még lekaptuk a kivilágított hegységet, és irány a főváros.

-streszi-

Sikerült végre feltölteni az internetre a képeket amiket csináltam Salzburgban. Remélem működik.

http://picasaweb.google.com/101886237055960869009/Salzburg02?authkey=Gv1sRgCLHOm7mT3fmCWQ&feat=directlink

Hétvégére leporolom a DUPLACSÖVŰ puskát...:)

Nyáron igényeltem egy vasutas hozzátartozóm (apukám) segítségével ingyenjegyet Ausztriába. (tipikus hülye vigyor az arcomon) Azért kellett hogy a vizes bicajtúrára elmehessek vonattal, aki meg rászorul az menjen kisbusszal helyettem. Szeretek vonatozni. Lehet sörözni, van budi, jó kilátás, meg emberek. Nem nehéz rábeszélni.

Ez a jegy augusztus 20-tól érvényes három hónapig, négy tetszőleges napon át utazhatok ingyé. Kettőt ellőttem nyáron. Maradt kettő napom. November 20 közeleg...

Nem régen az elvira oldala úgy jön be, hogy egy Európa-térkép található rajta. Ráklikkelek az országra és a városra, ő megmondja mikor érek oda. Könnyű elcsábulni. Egy hete kitaláltam hogy irány SALZBURG!!! Miért? Miért, ne?

Szépen megterveztem az utat, és ma reggel fél hatkor kis futás után a 7-es buszon már nem volt megállás a Keletiig. Dacia nemzetközi gyors, hatkor indult, Hegyeshalomig csak foszlányok a fejben. A határon túl már észnél voltam. Hehánál 10 perc késés, Wien Penzingnél 18-20. Ajjaj. B terv? (szépen megterveztem az utat: Bécs volt a B terv, mert egy román szerelvény esetében a bizalom a pontosság iránt nehezen megelőlegezhető)

Westbahnhof: előrementem a szerelvényben, és mint az atléta a rajtpisztolyra ugrottam le. Megint futás, megvan! Egy percen múlt gonosz Dacia...Irány Salzburg!

Útközben: Duna, Ybbs, Enns, Welsben egy rolás MÁV-Taurus (amikor dolgoztam integettem neki sokszor), Rotax-gyár (ó egy Tuareg 350...), alacsony felhők, bazi nagy köd, eltűnt a köd, hígtrágyás traktoros öntözés, és rányitom egy lányra a budit. Mákja volt, a séróját igazgatta... Jönnek a nagy havas hegyek!!! SALZBURG!

Vonat állj, dél van, és nem harangoznak. Négy óra a világ! Az állomás feltúrva.

Állomás előtt valami energetikai hivatal. Előtte Pelton-kerék! Juhé! Az élet nagy rendező.

Jól megnéztem a térképet annó, tudom mit akarok. Irány a folyó aztán a nap (dél). Főtér. Közben kattog a gép. A 24-es buszra felszálltam és a határnál leszállok. Tényleg! Németországban is voltam ám! Kábé öt percet. A határon folyik a folyó: Saalach, nem összekeverendő a Salzach-hal! Az a belvárosban van. Folyón erőmű! A szakma fontos!  Lekapom minden irányból, no meg a Salzburg táblát egy Borsodis üveggel i nélkül: Borsodsalzburg, (gondosan megterveztem ám mindent) irány a belváros. Trolival megyek vissza a főtérre. Csendes, emissziómentes, kényelmes: lehet az erőmű áramától megy.

Már nincs két óra.

Bolt: helyi lépcsős sör, marék Mozart-golyó, zsömle.

Vízparton fel-és le séta. Kattog a gép. Szép a város a parton. Ahol nincs part ott nem szép. Tényleg. Ahová nem látsz el a partról oda nem érdemes menni, mert ott tök átlagos város. Havas sziklás hegyek a háttér. Az Alpok. Valami madzag két hegy közt. És kereszt a csúcson. Igazi csúcs. Hegyes. Ilyet hogy lehet csinálni gyűrődéssel...?

Sok ember mindenütt. Sütkéreznek. Lehet idén utoljára. Ismerős érzés: holnap visszarakom az akkut a Mözöbe, és meghajtom. Lehet idén utoljára.

Egy óra.

Elindulok a folyón lefelé, visszafelé. Napoznak, söröznek, beszélgetnek. Mázlisták. Csonka gesztenyefák, mindenféle házak. Vasútnál ácsi. Küldök képeslapot. Nem küldök, nincs bélyeg. Viszek. Állomás...utolsó pillantások...vonat.

Vonatból valami nagyon hegyes hegy látszik. Eddig eltakarták a többi hegyek. Igazi háromszög alakú. Mi lehet? Nem bírom lekapni.

-Ja, magyar vagyok. Tényleg 4 órát voltam itt, 12-őt utazok. Csüssz!

IC-be lehet kutyát vinni sógoréknál.

Este Linz-Ried meccs lesz. Robotzsaruk Linzben. Most nézem 0-3. Hűha.

Bécsben kiderül hogy GYSEV-es Taurus húzott eddig. Széchenyi rápingálva: "Merjünk nagyok lenni!" No comment...

Utcatábla: Technische Museum. Csábító. Majd.

Railjet, határ, lassul a vonat, fogy a sör. Kelenföld.

Van még egy potyanapom sógoréknál!!! folyt.köv.

---streszi---

Ma elindult hát a kis aranyos. Egy napos kirándulásokról lesz szó. A lényeg körülbelül annyi, hogy egy napon belül elmegyek valami szép helyre, megnézem a célterületet, iszok egy sört :) és hazajövök. Fő játékszabály: egy nap!!! Ezt szépen megírom, és aki akarja olvassa el, vagy akár versenyezzen velem: Ki lát szebb helyeket? Akkor már nagyon megérte ezt csinálni. Másfelől önnön érdekemből is jó ez. Kicsit összegereblyézve maradnak meg az emlékeim.

Nos, nem szaporítom tovább a szót. Kicsit ismerkedek még ezzel a blogdologgal, aztán szombaton MERÉNYLET!

---streszi---