A mai nap a Velencei-hegységről szólt.

Ha hegyekről, hegységről beszél az ember, mindenkinek Mátra meg Bükk jut ebben a sorrendben az eszébe. Azonban vannak emberek, akik az újságot a végéről kezdik el olvasni...

Tulajdonképpen a sportkör túratagozatának a kirándulása volt ez, és tökéletesen megfelel a kritériumoknak. Elérhető egyéni szervezéssel is, és bőven benne van a 24 órában. Múlt heti Fertő-tavi mulatságunk különbusszal történt, így nem való ide, nem is írok többet róla.

Reggel 8-kor csodás napsütés Budán fel a buszra és irány Pákozd. Ahol a híres csata volt. Egy óra az út, leszállás után az első hogy felfedezzük a falut. Mármint a kocsmáját. Mik vannak a falon, milyen emberek vannak bent és milyen sört csapolnak...fontos információk ezek kérem, nem lehet figyelmen kívül hagyni. :)

A kötelező szertartások után nekiindultunk a hegységnek. Szépen enyhén felfelé mendegéltünk, pár kilométer után megtaláltuk az ingóköveket melyekről híres a hegység. Nagy gránitok alól kikoptak az évezredek során a puhább kőzetek és olyan "mintha direkt így rakták volna őket" stílusban otthagyta volna őket egy szórakozott óriás. A legérdekesebb a Kocka névvel illetett darab. Pontosan egy élére állított kocka formája van, és nem akart eldőlni. Pedig tologattuk, rámásztunk, semmi. Megbízható kocka.

Egy papa-mama-gyerekek csoporttal együtt nézegettük az ingóköveket. Azt hiszem ennyi elég a túra nehézségének jellemzésére. Egy ötven méteres szakaszon kellett csak a kezünket használni. Talán ezért is hirtelen a Velencei-hegység a kedvencemmé lépett elő. Nem kell kitörnie az embernek a nyakát ha a hegytetőre néz, átlátható az egész, lent fénylik a tó, (a tó az fontos) a növényzet is barátságos. Csipkebogyó mindenütt amerre a szem ellát.

Szépen fogyogattak a kilométerek, völgybe le, hegyre fel, nincs meg a barlang. Fényes nappal elmentünk mellete. Egy patakvölgyben viszont végigmentünk, egész a forrásig. Közben hatalmas sziklazátonyokat fényképeztünk. Forrásnál megpihentünk, és egyszer csak a Magyar Pudlikutya-tenyésztők Országos Egyesülete megjelent, kábé harminc pudlival meg egy kutyával. (vizsla) Ilyen csak a mesében van...

Továbbindultunk, csörög a telefon: -szeva itthon vagy? -nem, túrázok. -kár őzpörköltet készítek, gondoltam meghívlak.

Frankó. Májaskenyér meg mászkálás, őzpörkölt meg motorozás helyett. Mindegy, jó itt.

A Meleg-hegyre fel sem próbálunk menni. Na nem azért mert Kilimanjáró méretű, hanem mert hiába van kilátótorony, be van antennázva. Elértük Nadapot. A nevét már nagyon ismertem, végre tudom társítani valamihez. Természetesen lakott hely lévén itt is megismerkedtünk a helyi ízekkel.

A pihenés után megnéztük a földmérők mekkáját, a szintezési ősjegyet. Fél milliméterre pontosan (vagy csak azt hiszik:) - elszinteztek eddig egy trieszti vízmércétől-mi mástól- aztán rájöttek az örök igazságra: "Eppur si muove" mármint a hegység meg a pont. Erre csináltak egy másik pontot szocreál stílusban. Ők tudják...

A kötelező fényképek után felsétáltunk a Bence-hegyre, ahonnan csodás kilátás nyílt a tóra. Itt szintán jól kinézelődtük magunkat, és mivel út is vezet fel, magamban elhatároztam, hogy egyszer vassal jövök fel ide. Belátni az egész tavat.

A hegyről lefelé a következő célunk az állomás volt. Átvágtunk egy vadrózsás telken szép lassan, és innen köves úton haladtunk Velencén keresztül. A nap éppen akkor nyugodott le amikor a tó tengelyénél jártunk. Gyönyörű volt. Elértük az állomást, utoljára még lekaptuk a kivilágított hegységet, és irány a főváros.

-streszi-

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.