Az élet a legnagyobb rendező. Egy hete elhatároztam, hogy a hosszú hétvége egy napján elmegyek Komáromba. Párszor útbaesett már, a vasúthoz itt folyik a legközelebb a Duna, és a tatám is gyakran emlegeti mikor ott dolgozott. Tegnapelőtt mérték a világ egyik legnagyobb földrengését Japánban. Magyarországon Komáromban volt anno az egyik legnagyobb földrengés...

Szóval hétvégéhez képest korán keltem, és mentem Kelenföldre. Vicces volt, hogy egy elegáns francia család egy taxiból  kivágódva szaladt az összefújt piszkos aluljáróban, hogy elérjék a réldzsetet. Kíváncsi volnék adott-e vissza a sofőr. Elérték.

A vonaton a jegyvizsgáló szerint annyian voltak mint kb tíz éve, amikor mindenki Siófokra ment napfogyatkozást nézni. Biatorbágy után egy pocsolyánál három gólyát láttam!

Az állomás közvetlenül a Duna-parton van. Első lépéseim a vízmércéhez vittek, ami épp az állomás előtt van. 099. Egy IV. osztályú önjáró épp kikötésre készült mellettem. Milyen lehet 85 méteres vasat vezetni? Több megabájt inpút! Komárom igazi hajósváros. Tankhajók, bárkák, önjárók, tolók, vizirendőrség, hajógyár, két folyó, sok daru, meg mittomén még mi minden.

A kezdeti bámészkodás után in medias res módon a hídnak vettem az irányt, és irány a túlpart: Révkomárom avagy Öreg-Komárom. Ahogy átértem, megpillantottam a vízmércét. Nosza: 145? Nincsenek összhangban a mércék a két parton. Az országok sem... A tót mérce azért nem olyan praktikus, mert nincsenek a kétcentis csíkok közepe fecskefarkosan festve, igaz milliméter pontosan nem a mi dolgunk mérni. Szebb a magyar.

A város a kikötővel kezdődik. Az Erzsébet-híd után egy felnyitható híd következik, ami a hajógyár kikötőjéből kijövő hajók miatt olyan. A parton hatalmas Ganz gyártmányú daruk sorakoznak. A kikötő bejárata zárható nagy táblával, így nem éri árvíz.

Jobbra mentem a kikötő után, ugyanis ott láttam egy kéttornyú templomot. Épp a sétálóutca elején szépen fel vannak vázolva a komáromi erődrendszer elemei, itt kiokoskodtam, hogy jó irányba megyek. Azt észrevettem, hogy nagyon kipanelezték ezt a várost. Nem néz ki messziről szép városnak, közelről is csak a magja. A sétálóutcán szép kis kétszáz éves polgárházak vannak, szép színűek. Jókai-szobor, Klapka-szobor, Kossuth-tábla, magyar itt szinte minden. Csak a zászló nem.

A templom nagyon csúnya kívülről. Szürke is mállik is. Keletre tartottam, hogy lássam a Vágot. A folyó előtt egy erődbe botlottam. Társasházakat építettek köré, az egyik zombiház volt. Látogatni csak csoportosan lehet, de egy pici lyukon befényképeztem. Meg körbe. A város egyeteme is ideépült mellé. Jól eldugták, nagyon fiatal és csilivili épület.

Kis séta után elértem a Vágot. Ettem, és kíváncsi voltam mi van a közúti híd után. Megláttam onnan a szennyvíztisztítót. Gondoltam megnézem. Onnan a vasúti töltést láttam meg. Gondoltam az a híd se maradjon már ki. A vasúti híd felett kajakoztak, a töltésen bicajoztak, sétáltak. Visszafelé menet úgy gondoltam meg kell nézni egy sarkantyút. Milyen jól tettem! A tövében egy Koccintós petpalackot találtam! Olyat amit a Kiskunságon kotyvasztanak azért hogy a butábbak szétcsapják az agyukat. De ez külföldnek számít! Ráadásul a Vág a Kiskunság felé folyik! Vagy hozta a víz feljebbről, vagy valaki alapból idehozta a palackot. Mit keres itt? Örültem kicsit a kétes hírnevű földimnek, noha egyébként nincs jó véleményem róla.

Visszafelé elzavartam az összes kacsát a szennyvíztelep kiömlőjétől. Voltak vagy hatvanan. Rossz mikrósütő vajon hogy kerül ide? Továbbmentem délre a torkolat felé.

Hosszú betonút, ráértem gondolkodni. Szegény Vág. Elcsatolták tőlünk, jött egy lelkes tót nyelvújító, és gondolkozott. Mi legyen a neve? A kutyája meglátott egy kacsát (lehet magyar vizsla volt), megkergette, és azt ugatta "vah!" A nyelvújító a homlokához csapott: ezaz! Vah! Elküldte javaslatát Pozsonyba, kisorsolták, és főnyelvbiztos lett. Kitalálta hogy Pozsonyból Bratislava legyen, és a kedvencem, Iglóból Spisská Nová Ves. Ráértem gondolkodni. Majd eszükbe jut nekik egyszer hogy nevet aki utoljára nevet. Ahogy a Moby Dick énekli.

A torkolathoz nem tudtam eljutni, az osztrák benzinesek kerítése mögött van. A túloldalon két alak kincset keresett. Az egyik fémdetektorral tapogatott, a másik ásott. A kicsi lelkesen követte őket. Jó lett volna látni mit találtak.

A folyó után vissza a városba. A polgárházakon kívül a táblákat is megbámultam. Csokonaiho, Jókaiho ulica. Vajon hogy mondanák a nagy HO-HO-HO-Horgászt? HO-HO-HO-HorgászHO? A régi épületek szépek. Idézik azt a Komáromot, amelyről régen egy regényt olvastam, amikor fénykora volt a városnak. Nagyon szép a víztorony, mint egy bástya. Egy kocsma ajtaján barna fácánsör képe díszelgett. A bevásárlás után vissza is jöttem. Hát elég karamellás volt.

Úgy döntöttem eleget láttam, vár a másik Komárom. Visszafele Lehár szobrát és Szent István szobrát is lefényképeztem. Valahogy egy tót hős vagy király nem díszelgett sehol sem. Nincs?

Jókor mentem át a hídon, éppen rendőrök igazoltatták az autókat. Egy szlovák, két magyar rendszám. Véletlen? Egy gyári 251-es emzé! Véletlen? A híd alatt ukrán tolóhajó rodeózott. Egyszer lenne ennyi lóerőm...

Először amit meglát az ember a mi Komáromunkban a teszkó. Jelképes értékű. Egyenesen mentem ugyanis egy térképen az volt írva, hogy erőd van arra. Meg két másik irányba is, de háromfelé nem szakadhatok. Az Igmándi-erőd volt a cél.

Útközben főtér gyanús hely, a körforgalomnál. Építik, szép lesz. Itt is társasházakból van sok, de nagy a tér, ami jó. Találtam egy tavat, és egy szimpi útjelzőtáblát. Erre Giblaltár, arra Nordkapp. Honnan tudják hova akarok menni?

Megtaláltam az erődöt. Osztrák emlékmű az elesett testvérek emlékére. Hogyan építsünk erődöt: Keress egy dombot, ásd körbe, lesz egy árok. Falazd be az árok oldalát, vágj járatokat, és lyukakat a domb belsejébe. Hatásos recept: "nec arte, nec marte". Nagyon kellemes hely, a járatok sötétek, és jól megmaradt aránylag. Megtudtam itt fogják forgatni az Asterix 4-et.

Mivel már erődöt is láttam, úgy döntöttem irány a tó. Szép. Gyerekek betonépítményen a "kismacska" és a "nagymacska" figurákat próbálták. Amit valaha én is elemiben tesi órán a szekrénnyel. Egy srác görkorival olyan figurákat nyomott mint valami jégtáncos. Tök nyugis volt minden. Nyugisan visszamentem az állomásra, közben szorgalmasan fényképeztem, jól esett leülni a vonaton.

Képek hamarosan lesznek

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.